Barroso kifogásolja az ellene indított etikai vizsgálatot

Éles hangvételű levélben kifogásolta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság előző elnöke azt az etikai vizsgálatot, amelyet utódja, Jean-Claude Juncker indított ellene a Goldman Sachs amerikai pénzügyi szolgáltató csoportnál betöltött tanácsadói és igazgatótanácsi munkaköre miatt.

A Goldman Sachs júliusban jelentette be, hogy Barroso a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatóság elnöke.

Az Európai Bizottság etikai bizottsága azt fogja vizsgálni, hogy Barroso ezzel nem sértette-e meg a belső uniós szabályozást.

A Financial Times című londoni gazdasági napilap online kiadása azonban kedden hozzájutott Barroso leveléhez, amelyben az EU-bizottság volt vezetője “diszkriminatívnak” és “következetlennek” nevezte a Juncker által előző nap bejelentett vizsgálatot.

A lap által idézett levélben Barroso azt írja, hogy a vizsgálat indokául felhozott etikai kifogások teljes mértékben alaptalanok. Hozzátette: azt elvileg nem kifogásolja, hogy az ügyet az etikai bizottság elé terjesztették, de azt aggasztónak találná, ha kiderülne, hogy a státusával kapcsolatos döntés már meg is született. Ebben az esetben “tudni szeretném, hogy e döntést hogyan, kik és milyen alapon hozták” – fogalmaz Barroso az Európai Bizottsághoz intézett levelében.

A levél szerint az eljárás nem csupán diszkriminatív, de következetlen is a bizottság más volt tagjainak ügyeiben hozott korábbi döntésekkel összevetve.

A Financial Times hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság volt tagjainak kötelezően értesíteniük kell a testületet, ha távozásuk után 18 hónapon belül máshol helyezkednek el, ám Barroso 20 hónappal elnöki mandátumának megszűnése után vállalt állást az amerikai nagybanknál.

A lap szerint ugyanakkor eddig több mint 140 ezren írták alá azt a petíciót, amely Barroso új munkaköre ellen tiltakozik, és egyes kampányszervezetek azt javasolják, hogy a volt bizottsági elnököt fosszák meg havi 15 ezer eurós nyugdíjától, ha a vizsgálat etikai szabálysértést állapít meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »