"Bárkiből lehet hős, ehhez nem kellenek különleges képességek"

"Bárkiből lehet hős, ehhez nem kellenek különleges képességek"

Milyen egyéni képességekre van szükség ahhoz, hogy összetartóbbá tegyük a társadalmunkat és javítsuk saját magunk és környezetünk életminőségét? Ezekre a kérdésekre kaphatott választ, aki részt vett a Hősök Tere kezdeményezés október 13-ai workshopján, ahol a világhírű pszichológus, Philip Zimbardo tartott rendhagyó, inspirációs előadást a heroizmus fontosságárólról, és arról, hogyan válhat bárki hőssé.

Múlt hét csütörtökön lépni is alig lehetett az ELTE bölcsészkarán található Gólyavár épületében a rengeteg résztvevőtől. A Hősök Tere kezdeményezés nyilvános, interaktív workshopja csaknem 300, zömmel fiatal érdeklődőt vonzott: ennyien akarták megtudni, hogyan lehet valakiből a mindennapi közöny falán rést ütni képes, tevékeny és effektív hős.

A rendhagyó, 3 és fél órás képzésen a résztvevők 12 fős csoportokra osztva, ismeretlenekkel egy asztalnál ülve vehettek részt. A Philip Zimbardo által tartott előadás szüneteiben, Orosz Györgyi és Orosz Gábor moderálása mellett, csoportonként egy-egy önkéntes segítségével különböző pszichológiai gyakorlatokat keleltt végezniük.

Ezek lényege – a szervezők megfogalmazása szerint: “a komfortzónából való kipöcköléssel” – az önismeret és az önfejlesztés képességének csiszolása, valamint az idegenekkel való őszinte, nyílt, befogadó kommunikáció ösztönzése volt, illetve az, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek a hétköznapi heroizmus gondolatvilágának szükséges elemeihez.

Belsőséges viszonyban a gonosszal

Philip Zimbardo professzor előadása az ’56-os hősökre való egy perces néma megemlékezéssel vette kezdetét, majd a neves pszichológus életműve ismertetésén keresztül mutatta be módszertanának lényegét.

Zimbardot saját bevallása szerint már gyermekkorától érdekelte a gonoszság természete, és az, hogy egyes emberek miért engednek csábításának, egyesek pedig miért tudják távol tartani magukat tőle. Gyermekkorának színhelye, a kegyetlen viszonyairól hírhedt dél-bronxi gettó épp elég kézzelfogható tapasztalattal szolgált számára ahhoz, hogy leszűrhesse a tanulságot, miszerint:

“a gonoszság az, ha a rendelkezésünkre álló hatalmunkkal szándékosan ártunk másoknak.”

A gonosz természetrajza

A professzor négyféle gonosz aktust különböztet meg:

  1. Érzelmi, lelki károkozás.
  2. Fizikai bántalmazás.
  3. Gyilkosság.
  4. Emberiség elleni bűntett.

Tapasztalatai szerint ezek létrejöttét nagyban befolyásolja a csoporthatás, a minket körülvevő és magukba foglaló társadalmi rendszerek befolyása. Zimbardo szerint épp ezért kell megtanulnunk eldönteni, melyik hatalom érdemel tiszteletet és melyiktől kell megtagadni az engedelmességet (ezzel kapcsolatban felidézte a hírhedt Milgram-kísérletet, ami a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességét és a felelősség összefüggéseit vizsgálta).

Szerinte a fentiek eredményeznek olyan jelenségeket mai világunkban, mint a terrorizmus, a ma is több tucat országban jelen lévő rabszolgaság, vagy a szexkereskedelem. Ám a legveszélyesebb hozadéknak mégis a közönyt, a “nem cselekvés gonoszságát” nevezte (például a globális környezeti katasztrófák figyelmen kívül hagyása révén).

Gonoszt teremteni: a stanfordi börtönkísérlet

Ezt követően Zimbardo részletesen beszélt vitatott kutatásáról, ami elhozta számára a világhírt: az 1971. augusztus 14–20. között lefolytatott, 2015-ben megfilmesített stanfordi börtönkísérletről.

Az eredetileg két hetesre tervezett akciót pár napon belül le kellett állítani az alanyok körében eszkalálódó kegyetlenkedések miatt: a börtönőrök szerepét alakító résztvevők embertelen bánásmódja miatt több “rab” is idegösszeomlást kapott.

A pszichológus professzor ebben a kísérletben az emberek fogságban való viselkedését vizsgálta, ami végül a szituációs gonoszságra való hajlam és a különféle társadalmi szerepek összefüggésnek tablója lett.

Szégyenlősség: A magunkra kényszerített börtön

Ezt követően Zimbardo a szégyenlősség elemzéséről beszélt. Az ő munkái előtt ezt a jelenséget sohasem kutatta a pszichológia, megállapításai szerint pedig mostani társadalmunkban ez a viselkedési minta lett a meghatározó norma. Különösen a fiatal, virtuális valóságban, az emberi interakcióktól a szokottnál is elidegenültebben felnövő generációk körében, ami kifejezetten a férfiakra jelent nagy veszélyt.

Erről szól a kutató Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című munkája, melyről portálunk korábbi cikkében olvashat:

A professzor szavai szerint a valódi rabság és a szégyenlősség között mindössze annyi különbség van, hogy az utóbbiban magunkat vesszük körbe falakkal, önkorlátozó szabályokkal és mi vagyunk egyben az őrök is, akik betartatják ezeket a normákat. Zimbardo szerint a szégyenlősöknek szó szerint

“meg kell szöktetniük magukat” ebből a “magukra erőszakolt, pszichológiai börtönből”.

Ehhez van szükség a hősiességre, amit Zimbardo előtt szintén nem kutatott a tudományág.

Személyes időorientáció: a múlt-jelen-jövő fontossága a személyiségben

A professzor ezt követően saját modellje a Zimbardo Időperspektíva Leltár (Zimbardo Time Perspective Inventory) segítségével demonstrálta, mekkora jelentősége van személyiségünk és felfogásunk alakításában annak, hogy a múltra, a jelenre, vagy a jövőre helyezzük a hangsúlyt életvitelünk során.

A módszer lényeges eleme az idősíkokhoz való pozitív, vagy negatív viszonyulás vizsgálata, mert ennek tükrében derül ki, milyen viselkedésformákat követünk.

Az időorientáció fajtái

Múlt

  1. Negatív: A megbánás, a sikertelenség megszállottjai.
  2. Pozitív: A “régi szép időkre” koncentrálnak.

 

Jelen

  1. Hedonisták: Az élvezetekre koncentrálnak, kerülik a felelősséget és a fájdalmat.
  2. Fatalisták: Az eleve elrendelésben hisznek és nehezen döntenek.

 

Jövő

  1. Negatív: A halál utáni életre koncentrálnak, nehezebben bíznak bármiben is.
  2. Pozitív: Náluk a játék helyett a munka áll a főszerepben, ellenállnak a csábításoknak.

A modellt az alábbi oldalon magunkon is kipróbálhatjuk:

Zimbardo szerint ugyanakkor a lényeg, hogy

az emberek gondolkodása e viszonyulások összességéből áll, csupán az arányokban van eltérés.

Ahhoz, hogy a lehető legpozitívabbat hozzuk ki magunkból, a produktív irányultságok irányába kell változtatnunk felfogásunkon, azaz egy kiegyensúlyozott időperspektíva (balanced time perspective – BTP) a cél:

  • Minél pozitívabb múltképet kell kialakítanunk magunkban, hiszen ez ad gyökereket, hagyományt és az ahhoz való kötődést, identitást.
  • A jelenbeli hedonizmusnak is vannak pozitív oldalai: rengeteg energiát és örömet, illetve nagy improvizációs hajlandóságot ad, amit azonban jól kell tudni felhasználni.
  • A pozitív jövőorientáció pedig világos fókuszt, célokat, előrelátást és jövőbe vetett reményt nyújt.
  • Hogy lesz ebből hősiesség?

    Zimbardo szerint hősnek nem születünk, ez egy tanulható viselkedési forma, amihez szükséges a gonosz mibenlétének ismerete és a kiegyensúlyozott időperspektíva elsajátítása.

    Szerinte lehetséges “cseppet sem rendkívüli embereket arra tanítani, hogyan vigyenek véghez rendkívüli dolgokat”, csak ki kell alakítani bennük az erre való hajlamot.

    A professzor hangsúlyozta:

    “Egy hétköznapi hősnek kötelessége, hogy arra használja az eszét, hogy konstruktívan változtassa meg vele a világot.”

    Elmondta: a klasszikus értelemben vett hősiesség természetesen kockázatokkal jár, de a hétköznapi hősnek nem kell olyan jellegű erőpróbákkal számolniuk.

    “A következőképp léphetünk a hősiesség útjára: Napról napra kis dolgokat kell tennünk, hogy amikor utunkba akad egy nagy kihívás, készen álljunk.”

    – foglalta össze az alapokat Zimbardo.

    Ahhoz, hogy bölcs és effektív hősök legyünk, szükséges levetkőznünk a berögzült, sztereotípiákra építő világnézetünket, illetve, hogy megfelelően tudjuk értelmezni a minket körülvevő szituációkat. Ebben játszik szerepet az is, hogy milyen időorientációnk dominál; például, ha túlságosan múlt-, vagy jövőorientáltak vagyunk, nem vesszük észre a jelen problémáit, ha a viszont túlzottan a jelenben élünk, nem gondolunk a következményekre.

    Hozzátette, a definíciót is tágítani kell:

    tudatosítani kell a társadalomban, hogy bárkiből lehet hős, ehhez nem kellenek különleges képességek, és el kell oszlatni a hős magányosságának mítoszát.

    A professzor értelmezésében azért van szükség hősökre, mert azzal, hogy szemben állnak a gonosszal és az emberiség üdvére kamatoztatják energiáikat, a szociális normákat pozitív irányba változtatják.

    A heroizmus alkímiája – Zimbardo szerint ezekből fakad a hősiesség

    A legfőbb kérdés, amire egy hősnek válaszolnia kell: Te mit tennél?

     

    A válaszban az alábbiak segítenek:

    1. Képzelőerő/hit: Elhisszük, hogy képesek vagyunk a rendkívüli tettekre.
    2. “Morális iránytű”: A jó és rossz ismerete.
    3. Kiegyensúlyozott időperspektíva: Észlelni a krízist és jó döntést hozni.
    4. “Hősosztag”: Társakat találni, és az egyén erejét a közösség erejével megsokszorozni.
    5. “Pozitív deviancia”: A csoporthatás csökkentése, ne féljünk különbözni, egyedinek lenni, ám ennek legyen célja.
    6. “Szociocentrikusság”: Odafordulónak, szociálisan érzékenynek kell lenni.

    Philip Zimbardo összefoglalásában azt is kiemelte, hogy az apró cselekedetek azért fontosak, mert “gyűrűző hatást” váltanak ki, és az általuk felszabaduló pozitív energia megsokszorozza önmagát és továbbterjed.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »