Barcelona-botrány az elnökválasztási kampány hajrájában

Barcelona-botrány az elnökválasztási kampány hajrájában

A jó és a rossz találkozása zajlik ezekben a napokban az FC Barcelona háza táján – legalábbis a megújulásban reménykedők szemével. Miközben a három, még versenyben lévő jelölt készül a vasárnapi elnökválasztásra, a bíróság kedden meghallgatta a hétfőn őrizetbe vett exelnököt, Josep Maria Bartomeut.

A három, még versenyben lévő elnökjelölt, Joan Laporta, Victor Font és Toni Freixa kedden is részt vett elnökjelölti vitában, mindhárman úgy gondolják, március első vasárnapján lezáródhat az elmúlt hónapok rossz időszaka. Freixa a Vamos című lapnak nyilatkozva azt is emlegette, hogy szerinte egyáltalán nem véletlen, hogy a katalán rendőrség éppen most hétfőn kezdett látványos akcióba a Barçagate-nek nevezett ügyben, de azt már nem pontosította, hogy ezt negatívumnak tartja-e (rombolja a klub imázsát és elveszi a figyelmet a választási küzdelem utolsó szakaszétól),, vagy inkább pozitívumnak (segít tisztázni a korábbi viszonyokat, feltárja a visszásságokat).

Ő és két riválisa is úgy gondolja egyébként, hogy bár Bartomeut kritizálták az elmúlt időszakban, jogi értelemben a bűnössége kimondására, amennyiben szükség, a bíróság hivatott. Ítélet hiányában megilleti az ügy minden őrizetbe vett szereplőjét az ártatlanság vélelme.

A lapok már nem ennyire udvariasak a volt elnökkel, a Marca például

tekintélyes listát állított össze arról, hogyan tette tönkre a klubot nagyjából öt év alatt a korábbi elnök.

Kiindulási pontnak a 2015-ös Bajnokok Ligája-győzelmet nevezi meg, s bemutatja, hogy az elhibázott átigazolási politikával, a rossz sportszakmai döntésekkel, hogyan került soha nem gondolt nehéz anyagi helyzetbe. A jelölt dátum nem csupán szimbolikus, ugyanis néhány héttel a triplázást teljessé tevő BL-siker után választották Bartomeut a klub elnökévé. (Megbízottként már 2014 januárjától, Sandro Rossell lemondása utántól vezette a klubot.)

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}

Hírdetés

});

Az aktuális „szereposztást” ismerve egyáltalán nem érdektelen, hogy Bartomeu akkor 54,63 százalékot kapott, három elnökjelöltet előzött meg, akik közül ketten most is kampányolnak. Akkor Laporta 33,03, Freixa 3,70 százalékot kapott.

Érdemes hozzátennie: egyiküknek sincsen köze a mostani vizsgálatokhoz, noha gyakran kritizálták mindketten a regnáló elnököt. A mostani vizsgálat alapját az egyik szurkolói csoport, a Dignitat Blaugrana 2020 februári feljelentése nyomán indult.

A Cadena SER adó 36 oldalas dokumentumban átadott információjára alapított vélelem szerint 2017 végén a Barcelona legfontosabb vezetői, az igazgatóság több tagjának tudta nélkül, azok megkerülésével, megbízást adtak az I3 Ventures nevű médiacsoportnak. Az igazgatótanácsot úgy tudták kikerülni, hogy az egyes cégeknek kifizetett összegek 200 000 euró alatt maradtak, így nem kellett hozzá a teljes elnökség hozzájárulása.

A cég a közösségi média felületein, legalább hat profilt létrehozva, folyamatosan lejáratta a Barcelona azon sztárjátékosait, korábbi edzőit, vezetőit, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan kritizálták Bartomeu elnököt. Olyan szereplőkről volt szó, akik nagyon sokat tettek a Barçáért, mint Xavi, Lionel Messi és Gerard Piqué.

A gyanú szerint a hétfőn őrizetbe vett vezetők hűtlen kezelést valósítottak meg, s felvetődtek korrupcióra utaló jelek is. A teljes képhez tartozik, hogy az elmúlt időszakban, független felkért szakértőként a Price Waterhouse Coopers vizsgálódott, de nem talált bűncselekményre utaló dokumentumot. A katalán rendőrség bűnügyi nyomozó egységének jelentésében – amelyet Alejandra Gil Lima, a barcelonai 13. nyomozó bíróság bírája elé terjesztették – azt szerepel, hogy Bartomeuék bizonyos megrendelt szolgáltatásokért hatszoros árat fizettek.

A katalán rendőrség, a Mossos d’Esquadra hétfőn visszatért a Camp Nouba, immár másodszor, ugyanis már tavaly nyáron is folyt vizsgálódás.

Hétfőn Josep Maria Bartomeut, Jaume Masferrert, Oscar Graut és Roman Gomez Puntit vették őrizetbe. Házkutatást tartottak a stadion irodáiban és az exelnök lakásán is. Masferrer szoros kapcsolatban dolgozott együtt a korábbi elnökkel, aki később feláldozta őt. Menesztette, a fizetésétől is megfosztotta. Állítólag Masferrer találta ki a szisztémát, amivel a közösségi média segítségével le lehet járatni embereket, s azt is kitalálta, hogyan lehet ezt az elnökség tudta nélkül. A másik két őrizetbe vett még mindig a klub alkalmazottja, Grau, mint pénzügyi vezető, Gómez Punti pedig a jogi részleg irányítójaként.

Utóbbi kettő hétfő este hazamehetett, Bartomeu és Masferrer a rendőrségen töltötte az éjszakát. Jogukkal élve nem tettek vallomást, azt majd a bírónőnek tesznek.

Kedd reggel ketten ők is hazatérhettek, de délután megjelentek a bíróságon.

Sajtóhírek szerint a bírónő feloldotta az ügyben a rendőrség által folytatott vizsgálat anyagának titkosítását,

így ahhoz mostantól már az érintettek is hozzáférhetnek és megismerhetik annak részleteit. Amint erre sor kerül, Bartomeu és Masferrer vallomást tesz majd a bíróságon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »