Barbara Streisand, Steven Spielberg, George Lucast és Jeffrey Katzenberg Clinton mellett…

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje az eddigi legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki kampánya alatt. A Politico című lap szombati riportja szerint a kampány elmúlt tizennyolc hónapjában Clinton adománygyűjtő csapata különösen Kaliforniában volt aktív, de összesen több mint ezerre tehető azoknak a száma, akik legalább százezer dollárt adtak a kampányára, ők kétszer annyian vannak, mint Barack Obama hasonló támogatói négy éve.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A lap szerint miközben a Clinton-kampánycsapat szívesen emlegeti a kisemberek kis összegű adományait, de a több mint ezer adománygyűjtő jól szervezetten dolgozott mintegy negyven szövetségi államban és négy országban – Nagy-Britanniában, Franciaországban, Japánban és Kínában – is: minimum 113 millió dollárt gyűjtöttek össze Hillary Clinton és a Demokrata Párt számára.

A Clinton-kampányra összegyűlt teljes összeg ennél nagyságrendekkel nagyobb, hiszen milliárdosok is nagy összegekkel járultak hozzá.

Köztük említi a lap a befektető Haim Sabant, Soros Györgyöt, Warren Buffettet és Tom Steyert.

A lap riportja szerint egyedül Kaliforniában kétszázhatvanheten szerveztek adománygyűjtő díszvacsorákat, gálaesteket és más rendezvényeket a Clinton-kampány számára. A

A lap a filmvilágból Barbra Streisandot, Steven Spielberget, George Lucast és Jeffrey Katzenberget említi, a vállalati szférából a Yahoo vezérigazgatóját, Marissa Mayert és Cheryl Sandberg Facebook-vezérigazgatót, Anna Wintourt, az amerikai Vogue magazin főszerkesztőjét és Haim Sabant, aki a többi között a spanyol nyelvű országos tévécsatorna, az Univision tulajdonosa is.

A John Podesta kampányfőnök meghackelt elektronikus leveleiből is szemezget a lap: az egyikből kiderül, Haim Saban hogyan ajánlotta fel a spanyol ajkú szavazók megnyerésére az Univisiont Hillary Clinton kampánycsapatának.

(MTI)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »