Baráti erényszövetség és Széchenyi lelki élete – terítéken a legnagyobb magyar

Baráti erényszövetség és Széchenyi lelki élete – terítéken a legnagyobb magyar

2016. november 3-án a Széchenyi emlékév kapcsán az Országgyűlés Felsőházi termében Széchenyi István munkásságát bemutató tudományos konferenciát rendeznek. A rendezvényre október 27-ig regisztrálhatnak az érdeklődők.

A rendezvény programja Széchenyi István életének és munkásságnak számos aspektusát felöleli. A részt vevők Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének köszöntőbeszédét követően két ülésszakban hallgathatják meg az előadásokat. Az első szekcióban Prof. dr. Oplatka András Széchenyi és Metternich kapcsolatát boncolgatja majd, Dr. Csorba László az államférfi lelki életéről és személyiségéről tart előadást, míg Fónagy Zoltán Széchenyiről, a modern emberről, Frof. dr. orosz István pedig a politikus és a jobbágyság kapcsolatáról fog beszélni.

A második szekcióban a közönség elsőként Dr. Velkey Ferenc Széchenyi baráti erényszövetségben (1825-28) című előadását hallgathatja majd meg, ezt követően Dobszay Tamás az országgyűlési politikusról, Dr. Estók János pedig az öröklött és örökítendő Széchenyi-vagyonról fog beszélni. Dr. Basics Beatrix a Széchenyi-ikonográfia csomópontjait járja majd körül, Aczél Eszter A Széchenyi Emlékmúzeum Széchenyije címmel tart előadást, végül pedig Prof. dr. Gergely András hallgathatják meg az érdeklődők, akik megtudhatják, hogyan jutott Széchenyinek minderre ideje.

Regisztrálni a www.szechenyiorokseg.hu honlapon lehet október 27-ig.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »