Bankkártyás persely állítottak fel a budapesti jezsuita templomban, Magyarországon elsőként

Bankkártyás persely állítottak fel a budapesti jezsuita templomban, Magyarországon elsőként

A budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban bankkártyás perselyt állítottak fel, mely a templom búcsúja, Jézus Szíve ünnepe, június 28-a óta működik. Magyarországon ez az első katolikus templom, ahol bankkártyával is adakozhatunk.

A Jézus Szíve jezsuita templom nem plébánia, ezért nem szednek önkéntes egyházi hozzájárulást (közismertebb nevén egyházi adót), és Szent Ignác intelmeit követve nincs adománygyűjtés a szertartások, szentmisék alatt. A templom fenntartása ugyanakkor évről évre komoly költséget jelent, most pedig, amikor éppen felújítás alatt áll az épület, minden fillér számít. A hívek a misék előtt és után dobhatják adományaikat a kihelyezett perselyekbe – illetve mostmár bankkártyát is használhatnak.

A terminálon keresztül 500, 1000 vagy 3000 forinttal lehet támogatni a templomot: egy gombbal ki kell választani, milyen összeget szeretnénk adni, majd érintős (paypal) fizetési móddal lehet adakozni.

Az AutoMáté – ahogyan a templom honlapján közzétett hirdetésben nevezték a bankkártyás perselyt – a könyvesbolt oldalhajó felőli bejáratánál áll. A jezsuiták így fogalmaztak: „Elsősorban azokra tekintettel készíttettük, akik nem hordanak maguknál készpénzt, és eddig csak ezért nem támogattak bennünket rendszeresen. Kérjük, hogy mindannyian érezzétek szívügyeteknek templomunk fenntartását, és lehetőségeitekhez mérten támogassátok munkánkat hétről hétre egy finom kávé, vagy egy kiadós ebéd árának megfelelő összeggel!” Az adományokat egy-egy kitűzővel köszönik meg a jezsuiták, amit a terminál mellől lehet elvenni.

Hírdetés

A modern adakozási lehetőség biztosítása azért is fontos, mert a templomba sok fiatal jár. Tíz évvel ezelőtt indították útjára a jezsuiták az egyetemisták igényeire gondolva a Jezsuita Nyolcast, mely mára a szó szoros értelmében kinőtte saját kereteit és magát a templomot is. Legutóbb pedig az „éjszakai baglyok”, illetve azok számára is, akik nem férnek be a Jezsuita Nyolcasra, kísérleti jelleggel bevezették a vasárnap 22 órakor kezdődő exámen misét.

Forrás: Jezusszive.jezsuita.hu

Videó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Youtube-oldala

Fotó: Jézus Szíve jezsuita templom Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »