Balog Zoltán Tordán: a hit szabadságáért ma is és Európában is meg kell harcolni

Balog Zoltán, a magyar emberi erőforrások minisztere szerint a hit szabadságáért ma is és Európában is meg kell harcolni. Balog erről a tordai unitárius templomában beszélt pénteken azon az ünnepi istentiszteleten, amelyet a vallásszabadság 449 évvel ezelőtti kihirdetése alkalmából tartottak.

A miniszter szerint ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. A hitükért évente megölt tízezrek több mint fele keresztény.

A Tordán tartott 1568-as erdélyi országgyűlés a világon elsőként iktatta törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot.

Balog Zoltán arra emlékeztetett, hogy 2018-ban nemcsak a tordai országgyűlésnek lesz kerek évfordulója, hanem az erdélyi és magyarországi románok 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésének is, amelyen Erdély és Románia egyesülését nyilvánították ki egyoldalúan. A miniszter idézte a nyilatkozatnak az együtt élő népekre vonatkozó vállalásait, és kijelentette: meg kell nézni, mi valósult meg a tordai és a gyulafehérvári vállalásokból. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »