Balog Zoltán: Kertész Imre életművének olvasása erős kapocs

Kertész Imre életművének olvasása erős kapocs, amely összeköt – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nobel-díjas író búcsúztatását követően tartott fogadáson pénteken a Magyar Nemzeti Akadémia épületében.

“Önök olvasták, mi olvastuk, és ezután is olvasni fogjuk Kertész Imrét. Ez a tény az, ami most összeköt bennünket. Ez lehet egy erős kapocs. Mit akarhatna többet és mást egy író, mint hogy olvassák? Akkor is, ha műveinek értelméről, jelentőségéről különféleképpen gondolkodhatunk és gondolkodunk. A legtöbb, amit tehetünk a búcsú után, hogy ezt a diskurzust Kertész Imre életművéről tovább folytatjuk vagy elkezdjük, miközben olvassuk őt” – fogalmazott a miniszter a meghívott külföldi vendégek, családtagok előtt.

Kertész Imre életműve, amely eltéphetetlenül kötődik Magyarországhoz, nem kisajátítható, sem kulturális, sem irodalomelméleti, sem politikai, sem más alapon.

Norbert Lammert, a német parlament (Bundestag) elnöke rámutatott: Kertész Imre számára Auschwitz “nem csak a németek, hanem az egész európai civilizáció traumája volt”. A megbocsátás és az emberi nagyság példájának nevezte az írónak azt a döntését, hogy idős korában Németországba, Berlinbe költözött.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »