Balog: az EU-ban tisztelni kellene az eltérő véleményeket

Balog: az EU-ban tisztelni kellene az eltérő véleményeket

Az Európai Unióban (EU) tisztelni kellene és komolyan kellene venni az eltérő gondolkodásmódot és véleményt – mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos ORF 2 osztrák közszolgálati csatorna vasárnap éjjeli vitaműsorában a migráció kérdésével kapcsolatban.

Balog Zoltán – aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke és korábbi emberierőforrás-miniszter – arról beszélt, hogy Európa erőssége az “egység a sokszínűségben”, ez pedig az országok és vélemények sokszínűségét jelenti.

Emlékeztetett arra, hogy a migráció problémáját Magyarország vette először komolyan, és 2015-ben Magyarország elsőként tartotta be a dublini és genfi egyezményt. A kormány kerítést épített a határon, de a kerítésen vannak ajtók, amelyeken keresztül legálisan be lehet lépni. Ugyanakkor Magyarország különbséget tesz gazdasági migránsok és valódi menekültek között, és csak az utóbbiakat engedi be – emelte ki a politikus.

Hozzátette, a magyar kormány kereszténydemokrata Európát és erős nemzetállamot szeretne.

Gernot Blümel, Ausztria Európai Unióért, művészetért, kultúráért és médiáért felelős szövetségi minisztere azon az állásponton volt a vitában, hogy a migráció problémáját nem a kötelező kvóták elfogadása oldja meg, hanem a külső határok védelme.

Johannes Hahn, az Európai Bizottság európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős osztrák biztosa erre azt válaszolta, hogy a határvédelemnek az unió határánál jóval kijjebb kell kezdődnie. Stabilizálni kell a helyzetet Afrikában, másképp folyamatos nyomás alatt marad Európa.

Emellett pedig egységes menekültpolitikát is ki kell alakítani, és meg kell egyezni abban, melyek a biztonságos országok, ki jogosult a befogadásra és ki nem, nem lehet ugyanis ebben a kérdésben 28 féle elképzelés – vélekedett.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a közös európai migrációs politika fontosságát hangsúlyozta, mivel szerinte a nagy problémákat csak akkor lehet megoldani, ha egységes álláspontot tudnak kialakítani a tagállamok. Véleménye szerint erős Európát kell létrehozni, amihez a tagállamok szolidaritására és alkalmazkodására van szükség.

Blümel egyetértett azzal, hogy a közös jövő egy közös, erős Európában van, de az ehhez vezető utat – mint mondta – kicsit másképp definiálják. Vannak olyan nagy témakörök, például a biztonság és a gazdaság, amelyekben európai szinten kell megoldás találni, ugyanakkor vannak kérdések, amelyek tagállami szinten jobb helyen vannak – mondta a miniszter.

Ulrike Guérot politológus, egyetemi tanár azt hangoztatta, hogy érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét: meg kell kérdezni az állampolgárok véleményét is, nem szabad a fejük felett dönteni mindenről.

MTI

The post Balog: az EU-ban tisztelni kellene az eltérő véleményeket appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »