Balliberális, arcátlan hamisítás Soros-ügyben

Balliberális, arcátlan hamisítás Soros-ügyben

Soros-ügyben olyan elemi hazudozás folyik a nyugati hatalmi központokban és a sajtóban, ami példátlan lenne, ha a „mindenben az oroszok keze van” típusú folyamatos gigahazudozások nem lennének.

Vegyük csak a legelemibbet. A Soros-kitartottak, illetve Soros-pártiak egyszerűen a tényekkel szembemenve tagadják le, hogy a többszörös milliárdos spekulánsnak lenne terve. Akkor, amikor ő maga is ezt a nevet adta annak, amit kidolgozott.

Aki el akarja magyarul olvasni, ]]>íme]]>

A Magyar Időkben megjelent cikk szó szerinti fordítását adja a Market Watch nevű portálon 2015-ben e címmel megjelent Soros-tervnek, amely Soros szerzőségében jelent meg:

„George Soros: Íme a tervem a menekültkáosz megoldására”

Amiről olyan komoly lapok is, mint a Financial Times, azt merészelik hazudni, hogy ilyen terv nincs. Ez jól mutatja, hol tartunk 1990 óta.

De Soros-ügyben naponta hazudnak, hamisítanak.

Nézzünk egy aktuális, mai példát.

Október 7-én jelentettük meg itt azt a ]]>cikkünket]]>, amelyben beszámoltunk arról, hogy mit mondott Paul Gosar, Arizona állam republikánus kongresszusi képviselője Sorosról. Azt, hogy ő állt a charlottesville-i demonstrációk mögött. E cikkben idéztük Gosart. Szó szerint. Így:

Hírdetés

„Ki ez a Soros?” – kérdezte Gosar, majd így felelt saját kérdésére: „Azt hiszem, Magyarországról való. Azt hiszem, zsidó volt. Azt hiszem, feladta népét a náciknak. Jobb, ha vigyázunk a hozzá hasonlókkal”.

Erre mi történik ma?

A Klubrádió nemzetközi sajtószemléjének egyik készítője, Csernyánszky Judit rádióhoz illetlen nagyságú késéssel szintén felfedezte ugyanezt a témát. És így hamisította meg Gosar szavait:

A zsidó családba született Soros keresztény lehetett – így Paul Gosar –, akit nem kellett volna elhurcolni a koncentrációs táborba, sőt azt állítja a képviselő, hogy náci kollaboráns volt Soros.

A hamisított mondat eredetije ez volt:

„Gosar also said that he believed that Soros – who as a 14-year-old Jew in Nazi-occupied Hungary pretended to be Christian in order to not be sent to a concentration camp – was a Nazi collaborator.”

Azaz: „Gosar elmondta, hogy úgy gondolta, Soros – aki 14 éves zsidóként a nácik által megszállt Magyarországon úgy állította be magát, mintha keresztény lenne azért, hogy ne küldjék koncentrációs táborba – náci kollaboráns volt”.

És miért hamisította meg a Klubrádió a mondatot? Hogy aki hallja a meghamisított szöveget, egy pillanatra se adjon hitelt Gosar egyéb mondanivalójának Sorosról, és inkább gondolja a képviselőt vagy elmebetegnek, vagy szándékos hazudozónak.

Lovas István –]]> www.demokrata.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »