Bajnai Gordon a városházás találkozójáról beszélt

Bajnai Gordon a városházás találkozójáról beszélt

Amit ott elmondtam, utólag is vállalható, vágatlan és teljes formában – mondta a Városháza esetleges eladása ügyében tartott megbeszélésről a volt kormányfő, aki egy interjúban a cápákról és a rendőrségi feljelentésről is beszélt.

„Elfogadtam egy invitálást egy ismerkedő megbeszélésre a közismerten legnagyobb magyarországi befektetővel, aki a véleményemet szándékozott kérni, több témában, közte a Városháza fejlesztésének lehetőségeiről. Mivel erről nem volt előzetes információm, arra megpróbáltam előzetesen felkészülni. A beszélgetés során pedig azt mondtam, hogy tudomásom szerint Barts úr az illetékes, vele kell tárgyalni, a közvetítőket, a cápákat kerülni érdemes” – így foglalta össze a Városháza-ügyben játszott szerepét Bajnai Gordon a 24.hu-nak.

A volt miniszterelnök, Gansperger Gyula és egy potenciális orosz vevő beszélgetéséről több hangfelvételt is közzé tettek az elmúlt napokban. Az egyiken Bajnai Gordon arról beszél, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni.

„Ez a cápákat emlegető összevissza vágott szövegrészlet válasz volt egy kérdésre. Az asztal túloldalán ülők ugyanis, emlékeim szerint, nehezen fogadták el azt az értékelésemet, hogy az ő fejlesztési javaslatuk most nem tud előrehaladni, mert nincs hozzá politikai támogatás. Azt kezdték elég provokatívan mondani, hogy náluk ajánlkoznak közvetítők, akik megoldást ígérnek. Erre reagáltam én kissé ingerülten, és

cápának neveztem az ilyen ajánlkozókat, akik úgysem tudnak elintézni semmit, csak kárt meg bajt okoznak”

– mondta erről az interjúban.

A volt kormányfő megismételte, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és a rendőrség dolga választ találni arra, hogy ki húzta csőbe az ügyben. Ugyanis azt állítja, hogy a találkozó előtt lesifotós várta, a beszélgetést felvették és összevágták egy, „a Városházával kapcsolatos, módszeresen felépített karaktergyilkos hazugságkampány” részeként.

„Hogy ki, milyen szerepet játszott az ügyben, az akkor derülhet ki, ha a rendőrség tisztességesen és eredményesen lefolytatja a nyomozást. Ez az ő dolguk. Amíg az eljárásuk véget nem ér, én nem rágalmazhatok senkit, mert nincsenek bizonyítékaim” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, nem tartotta-e kockázatosnak a találkozót, azt mondta: „utólag persze már én is okos vagyok, de úgy látszik, mióta nem vagyok a magyar közéletben aktív, és jobbára konszolidált demokráciákban dolgozom, eltompultak a vészjelző reflexeim.”

Úgy érzi, a Rahimkulovnál tartott egyeztetés egy idő után túlment azon a határon, amit észszerűnek és elfogadhatónak gondol. „Rossz érzésem kerekedett a beszélgetés vége felé, amit hazafelé szóvá is tettem Gansperger Gyulának. A találkozót követően pedig lezártam az ügyet és a kapcsolatot.”

Gansperger Gyuláról azt mondta, hogy nem a barátja, csak egykori kollégája, akivel a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése óta nem beszéltek.

Hírdetés

Közölte, hogy a Városháza ügyében Tordai Csabát hívta fel, aki a vagyonkezelő igazgatóságának elnöke.

„Azt kérdeztem, hogy mik a városvezetés elképzelései ezzel az ingatlannal. Elmondta, hogy a Városháza túl nagy a jelenlegi funkcióihoz képest, ráadásul borzasztó műszaki állapotban van, ezért a városvezetés szeretné módszeresen végiggondolni, miként lehet hosszú távon fejleszteni, hasznosítani, miközben a köztulajdont fenntartják. Azt is elmondta, hogy még nagyon az elején tartanak a gondolkodásnak, ráadásul a hisztérikus politikai klíma rövid távon lehetetlenné teszi, hogy erről szakmai és átfogó politikai konszenzus jöhessen létre – anélkül meg nincs miről beszélni.”

Bajnai Gordon kiemelte: amit a találkozón elmondott, utólag is vállalható, vágatlan és teljes formában.

Az előzmények

Mint ismert, az Index írt először egy szerződésről, amely szerint a fővárost vezető koalícióhoz köthető üzleti körök eladnák a Városházát, de Karácsony Gergely főpolgármester tagadta az állítást, és azt állította, hogy csak különböző hasznosítási verziók készültek, és végül a főváros ügy döntött, nem adja el az ingatlant. A később kiszivárgó hangfelvételek tanúsága szerint azonban még idén májusban is eladásra kínálta a Városházát Barts J. Balázs, a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója.

Ezek után Karácsony Gergely fegyelmiben részesítette a vezérigazgatót, mivel a főpolgármester állítása szerint a tudta és engedélye nélkül a Városháza eladásáról beszélt a BFVK vezetője, amikor elvileg már döntés született arról, hogy nem eladó az ingatlan.

Aztán egy újabb hangfelvételen vélhetően Gansperger Gyula beszél idén október 6-án egy ismeretlen férfival arról, hogy Berki Zsolt – aki a korábbi felvételek szerint állítólag szerződést kötött a Városháza eladására egy ingatlanirodával – „frontol” az ügyletekben, azaz a nevét adja egy háttérben maradó vevő helyett, és felbukkan az állítólagos történetben egy Berki József nevű ember is, aki „a testvére vagy az unokatestvére” Zsoltnak. Berki Józsefről azt mondja a beszélő a felvételen, hogy korábban Kiss Péter szocialista politikus jobbkeze volt, még abban az időben, amikor Budapest jelenlegi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus volt Kiss Péter titkárságvezetője, és szerinte ők egyfajta „jutalékos rendszert” működtetnek a Városházán. A fővárosi vezetők visszautasították a korrupciós vádakat, egyúttal feljelentést és sajtó-helyreigazítási pereket helyeztek kilátásba.

A Városháza ügyéről megkérdezték Gulyás Gergelyt is a Kormányinfón, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány ilyen ügyekkel nem foglalkozik, de hozzátette, szomorúan látják azt a káoszt, hogy a főpolgármester állítása szerint nem is tud arról, hogy el akarják adni a munkahelyét. „Ráadásul az volt a választási ígéret, hogy az épületet felújítják, az udvarán pedig közparkot létesítenek, de egyik sem valósult meg” – mondta a miniszter.

Egy másik kérdésnél kifejtette: szerinte az, hogy a vagyonkezelő vezetője megúszhatta egy figyelmeztetéssel, azt mutatja, hogy Karácsony Gergelynek mégis lehetett tudomása az eladási szándékról, különben súlyosabb lett volna a büntetés.

Az ügyben már több eljárás is indult, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda már elrendelte a nyomozást, de hivatali vesztegetés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő is.

Másfél héttel ezelőtt ismét jelentkezett a Városháza eladásáról információkat szivárogtató Anonymus-maszkos alak, aki ezúttal hangfelvétel helyett egy fényképet tett közzé, amelyen az eddig publikált hangfelvételeken hallható Gansperger Gyula és Bajnai Gordon volt miniszterelnök látható együtt. Erre Bajnai Gordon egy Facebook-posztban reagált, és leírta, hogy szerinte egy titkosszolgálati akció áldozata lett, amikor a fénykép készítése idején találkozott Gansperger Gyula vállalkozóval. Mint fogalmazott, az üzletember azzal kereste meg, hogy vállalkozása a leggazdagabb magyarországi befektető család által irányított cégcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektekben, és az egyik fő tulajdonosa szeretne bemutatkozni neki személyesen is. A találkozóra a nyár végén került sor, a cégcsoport székhelyén.

„Először világossá tettem, hogy ebben az ügyben nincs befolyásom, közvetítői szerepem. A beszélgetés során azt is kifejtettem, hogy az én helyzetértékelésem szerint egy ilyen szimbolikus jelentőségű épületet érintő beruházás a jelenlegi irracionális politikai környezetben mindenképpen politikai támadások kereszttüzébe kerülne” – írta, és hozzátette, a találkozót követően további kapcsolatfelvételre nem került sor.

Bajnai Gordon posztja után újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos ismeretlen, aki az Index által közölt felvételen azt mondja, sikerült kiugrasztania a nyulat a bokorból, és hogy az exkormányfő nem mindenben mondott igazat.

A hangfelvételen Bajnai Gordon hallható, aki egy ismeretlennel arról beszél, hogy van ingatlanfejlesztői érdeklődés a Városháza iránt, és a Fővárosi Önkormányzatban is megvan még a szándék, hogy egy esetleges ingatlanfejlesztés után egy kisebb és modernebb épületbe költözzenek. A volt miniszterelnök a felvételen elmondja, hogy a Városháza-projekt ügyében beszélt azzal, aki jóval Barts Balázs, a Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője felett felett áll, de Bajnai neveket nem említ.

„Erre van egy belső számításuk, hogy az egész önkormányzat elférne itt, egy újonnan épített, modern irodai szárnyban, és ezt lehetne fejleszteni egy szálloda, iroda, vagy bármilyen lakás, ami a fejlesztő elképzelése” – mondja a felvételen Bajnai Gordon, és amikor előkerül a kérdés, hogy van-e szándék a Városháza értékesítésére, akkor azt mondja, hogy „én annyit tudok, hogy jelzem még egyszer a Tordainak, hogy én úgy hallottam, hogy van szándék továbbra is”. (Tordai Csaba a főpolgármester tanácsadója és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnöke.) Róla azt mondja még Bajnai Gordon, hogy „gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik”.

A volt miniszterelnök egy múlt héten kiszivárgott hangfelvételen újabb határozott kijelentéseket tett, arról beszélt Gansperger Gyula és a Városháza után érdeklődő potenciális vevő társaságában, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni. „Rengeteg ilyen cápák úszkálnak a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik” – mondta Bajnai Gordon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »