Bajban ismerszik meg a barát! Segíts Te is a Székely hazafiakon!

Bajban ismerszik meg a barát! Segíts Te is a Székely hazafiakon!

“Minden szimpatizánsunkat arra kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a székely vármegyéseket. Az ő harcuk egy nemzet harca, nem hagyhatjuk őket magukra éppen akkor, amikor nehéz idők jönnek.” A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közleménye. Segítsünk, ahogy tudunk Székely bajtársainknak!

Több hónap előzetes letartóztatás után végre lehullt a bilincs. Szőcs Zoltán és Beke István vármegyés vezetők hazatérhettek családjukhoz, de a koncepciós eljárás tovább folyik ellenük.

Mozgalmunk mindenkinek nagyon hálás, aki az elmúlt nehéz időszakban bármilyen formában kiállt két székely bajtársunk mellett. A segítségetek nélkül nem érhettük volna el ezt a hatalmas sikert sem, mely szerint végre hazatérhettek családjaikhoz.

De az ügyük sajnos még távolról sem ért véget. Az eljárás továbbra is zajlik ellenük, így pedig ügyvédi és szakértői költségeket kell fizetnünk. A két család helyzetét az csak nehezíti, hogy mind Zoltán, mind István házi őrizetben várják az ügy fejleményeit, tehát dolgozni egyikük sem tud. A román hatóságok pedig Mozgalmunk számos székelyföldi tagját horribilis pénzbírságokkal sújtják, amiért aktivista tevékenységükkel elősegítik a székelyföldi autonómia törekvéseket.

Minden szimpatizánsunkat arra kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a székely vármegyéseket. Az ő harcuk egy nemzet harca, nem hagyhatjuk őket magukra éppen akkor, amikor nehéz idők jönnek.

Anyagi támogatást az alábbi számlaszámokra lehet küldeni:

Név: Szőcs Melinda

SWIFT KÓD: BTRLRO22

BANCA TRANSILVANIA S.A.

Cím: Sediul Central, Str. G. Baritiu nr.8, Cluj-Napoca 400027

RO10BTRLEURCRT0240034001 – EURORO65BTRLGBPCRT0240034001 – GBPRO23BTRLHUFCRT0240034001 – HUFRO60BTRLRONCRT0240034001 – RON

Illetve a magyarellenesseg.com paypal címére (jovoteam@yahoo.com), megjegyzésnek írják oda, hogy “Támogatás Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak”.  Akik anyagi helyzetük okán nem tudnak támogatni, őket arra kérjük, hogy osszák meg a felhívásunkat minél több helyen, küldjék el ismerőseiknek, barátaiknak, mutassuk meg, hogy képes összefogni a magyarság!

– Pest megyei HVIM –

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »