Bajban a diákok: brutális albérletárak várják őket

Kedden kiderülnek a felvételi ponthatárok, utána a leendő hallgatóknak már nem kell azon izgulniuk, beülhetnek-e az egyetemi padokba. Azon viszont annál is inkább, hogy hol és mennyiért találnak lakást az intézmények közelében.

Az albérletárak országszerte nőttek az elmúlt időszakban, a tehetős szülőkkel nem rendelkező egyetemistáknak nem igazán van esélyük arra, hogy egyedül lakást béreljenek, pláne nem a fővárosban. Az összeköltözőknek az egyedüli jó hír az, hogy a több szobás lakások négyzetméterre vetített bérleti díja átlagosan 20-40 százalékkal alacsonyabb a garzonokénál. Emiatt az összeköltözés jelenthet némi segítséget.

„Budapesten 100 ezer forintról indulnak a bérleti díjak, ennél olcsóbban alig lehet lakást találni: július közepén jellemzően ezért az összegért kínálták a 40 négyzetméternél kisebb garzonokat – mondja Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az ingatlanhirdetési portál közel tízezer hirdetés alapján készült friss elemzéséből kiderül, hogy a felvételi ponthatárokra váró diákok a tavalyinál jóval magasabb bérleti díjakkal találhatják szembe magukat:

a nagyobb, 40-80 négyzetméteres lakások átlagos havi bérleti díja 8 százalékkal 140 ezer forintra nőtt, a 80-120 négyzetmétereseké pedig 7 százalékkal 247 ezer forintra emelkedett. Legjobban a garzonok ára szállt el: ezek bérleti díja tavalyhoz képest 12 százalékkal ugrott meg.

Külváros vagy összeköltözés

„A kis lakások nagyobb mértékű drágulása azzal magyarázható, hogy ezek iránt a legnagyobb a kereslet, még úgy is, hogy a kínálat több mint a duplájára nőtt” – emeli ki Balogh László. Hozzáteszi, hogy ezeket leginkább az egyedül vagy kettesben élő egyetemisták keresik. A nagyobb, 80-120 négyzetméteres, többnyire 3-4 szobás ingatlanokat egyszerre többen veszik ki, ami nemcsak azért gazdaságosabb megoldás, mert ezek ára kevésbé emelkedett, hanem azért is, mert négyzetméterre vetített bérleti díjuk is jóval alacsonyabb. Másrészt a rezsiköltségek is alacsonyabbak lehetnek egy főre vetítve.

Ezt emeli ki Beák Attila, a Beák is Társa Ingatlaniroda vezetője is: mint mondja, nagyon gyakori, hogy 3-4 fiatal összeáll, így bérelnek ki nagyobb lakást. A szakember szerint a kisebb lakások bérleti díja azért is szökhetett jobban az egekbe, mert ezeket eleve nem diákoknak akarják kiadni, hanem például a náluk lényegesen többet fizető külföldi turistáknak (ilyen tekintetben, tehetjük hozzá, a közösségi gazdaság szereplőinek, pl. az Airbnb-nek az árfelhajtó hatása is érvényesült).

Ugyan az albérletárak kezdetben csak a belső városrészekben szálltak el, mára a garzonlakások havidíja a IV., a X. és a XIX. kerületben is jelentősen emelkedett. Ez Balogh László szerint azzal magyarázható, hogy a belvárosi magas árak miatt egyre többen kezdtek lakást keresni ezeken a területeken, a kereslet bővülése pedig értelemszerűen növelte az árakat. A kontraszt persze még így is megvan: a VIII. kerületben a több szobás, 80-120 négyzetméteres lakások átlagos bérleti díja 175 ezer forint, míg a városközponttól távolabb, eső XVII. kerületben, ha csak kis számban, de akadnak 80-100, esetleg 100-120 négyzetméteres lakások is havi 100 ezer forint körüli áron.

Vidéken sincs kivétel

Az albérletboom a nagy vidéki egyetemvárosokat is elérte: Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Miskolcon egy év alatt 7-65 százalékkal nőttek a havi bérleti díjak, legjobban pedig a kis lakások drágultak. „Debrecenben a 40 négyzetméternél kisebb garzonok bérleti díja tavalyhoz képest 63 százalékkal emelkedett, ezeket ma átlagosan 65 ezer forintért lehet kivenni. Ezzel párhuzamosan a nagyobb 40-80 négyzetméteres lakásoknál a díjak 7 százalékkal emelkedtek, ezeket átlagosan 80 ezer forintért lehet bérbe venni. A 80-120 négyzetméteres ingatlanok díja 50 százalékkal nőt, ezeket ma havi 150 ezer forintért kínálják” – mondja Balogh László.

A drágulás Szegeden is komoly volt: ott a garzonlakások havidíja 38 százalékkal 55 ezer forintra, a 80-120 négyzetmétereseké pedig 65 százalékkal 140 ezer forintra nőtt. A pécsi 40 négyzetméternél kisebb garzonok bérleti költsége 25 százalékkal 50 ezer forintra emelkedett, a nagyobbaké 10-33 százalékkal 85-110 ezer forintra nőtt. Miskolcon 13-65 százalékos volt a drágulás tavalyhoz képest, a városban ma mérettől függően 45-140 ezer forintért lehet kivenni egy lakást.

Győr bizonyos szempontból kivétel, ott az árak kevésbé emelkedtek tavalyhoz képest: még a garzonok bérleti díja is csak 6 százalékkal nőtt, így ezeket ma 66 ezer forintért kínálják. A 40-80 négyzetméteres ingatlanok havi költsége, még ha csak 2 százalékkal is, de csökkent tavalyhoz képest: ezeket átlagosan 98 ezer forintért lehet jelenleg kivenni. Persze az árcsökkenés nem általános, hanem csak ezt a méretkategóriát érinti: a 80-120 négyzetméteres lakásokat már drágábban lehet bérelni, mint tavaly – ezek díja 4 százalékkal 145 ezer forintra emelkedett.

A kisebb mértékben növő győri bérleti díjak hátterében persze nem az áll, hogy ezek az ingatlanok kevésbé lennének keresettek, sokkal inkább az, hogy itt már tavaly is eleve drágák voltak az albérletek. Leginkább ezzel magyarázható az, hogy idén a növekedés már kisebb volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »