Baj van Lázár fiának nyaralójával

Az egyik probléma, hogy nem szerepel az apu vagyonnyilatkozatában, pedig fel kéne tüntetni. Orbán, Kósa és Gyurcsány rokonai is szépen gyarapodtak, amivel szintén nincsen minden rendben.

Hosszasan sorolja a Direkt36 írása, hogy politikai elitünk rokonsága milyen szépen gyarapodik. Csak úgy repkednek az ingatlanok és a földek, de az – a vagyonnyilatkozatokból – nem derül ki, hogy pontosan miből. Az írás ezzel is a rendszer teljes elhibázottságára, hiábavalóságára hívja fel a figyelmet.

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó felcsúti földjeivel és ingatlanjaival kezdődik az írás – az a parasztház is az övé papíron, amely a stadion tőszomszédságában fekszik. A portál sorra veszi, hogy milyen bevallott jövedelmekre tehetett szert Lévai, majd levonja a következtetést: „A vagyonnyilatkozatok nem sokat árulnak el arról, hogy mi lehetett ezeknek a vásárlásoknak a fedezete.”

Ajándék

Megemlítik Kósa feleségének véletlenül kiderült, 100 milliós budapesti lakását, ahogyan Gyurcsány és Sipos Péter volt XII. kerületi PM-es önkormányzati képviselő „nincstelenné válását”. Előbbi feleségének ajándékozta az Altus tanácsadó cégét, utóbbi pedig több száz milliós vagyonát íratta gyermekeire, megjegyezvén: a „lüke rendszer”-ben nem lehet az ilyen lépéseket nyomon követni.

Lázár elfelejtett nyaralója

Nagyobb hullámokat vetett, amikor kiderült, Lázár János gyerekeinek nevén tokaji szőlő és budai luxuslakás van. A mostani cikk felhívja rá a figyelmet: lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. „Azt azonban nem tudhatjuk, hogy ezen a lakáson és a tokaji szőlőkön kívül mi lehet még Lázár gyerekeinek vagy feleségének a nevén, mert nem ismerjük a teljes vagyonnyilatkozatukat, és még az ingatlanokat sem lehet név szerinti kereséssel megtalálni” – írják.

A révfülöpi nyaralóval külön probléma, hogy soha nem szerepelt Lázár János vagyonnyilatkozatában, pedig a tulajdoni lapja elárulja, hogy neki is be kellett volna vallania.

Lázárnak ugyanis 2005 januárja és 2015 februárja között holtig tartó haszonélvezeti joga volt a nyaralón,

a vagyonnyilatkozati nyomtatványon pedig 2013 óta egyértelműen szerepel, hogy nemcsak azokat az ingatlanokat kell bevallani, amelyeknek a tulajdonosa a nyilatkozó, hanem azokat is, amelyeket bérel, haszonélvezeti vagy más joga van rá. Ezt a szabályt Lázár János is ismeri, mert például a 2016-os vagyonnyilatkozatában felsorolja azokat a földeket is, amelyekre haszonélvezeti joga van. A révfülöpi nyaraló elhallgatásával viszont négy alkalommal (a 2013, 2014 és 2015 januárjában, valamint a 2014 júniusában leadott vagyonnyilatkozatával) megsértette a vagyonnyilatkozati szabályokat – mutat rá a cikk.

 

A portál megkereste a miniszterelnököt és Lévai Anikót is, hogy küldjék el utóbbi vagyonnyilatkozatát, de választ nem kaptak. Lázártól szerették volna megtudni, hogy miért felejtette ki az ingatlant, illetve kérték a családtagok friss vagyonnyilatkozatát is, de a miniszter nem tudott válaszolni, mert szabadságát tölti.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »