Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű

Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter egy interjúban korrupcióval és diktátori allűrökkel vádolta Orbán Viktor magyar kormányfőt.

A politikus amiatt kesergett, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban. A Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje kedd este, az egyik legismertebb liberális megmondóember, Rachel Maddow műsorában beszélt erről az MSNBC-n, ahol Magyarországgal kapcsolatban elmondta, szerinte azt „egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja.”

Véleménye szerint vannak olyan vezetők, akik

nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat.”

Hírdetés

Hozzátette: „ezek a vezetők a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül”.

Clintonék és a „kapzsiság”

Hillary Clinton fentebb idézett kijelentései azért is lehetnek meglepőek, mert 2016-ban dokumentumfilm készült a Clintonok pénzügyeiről, mely azt járja körül, miért támogathatták alapítványukat nem igazán demokratikus rezsimek világszerte.

2000-ben a volt elnök és felesége több millió dolláros adóssággal távozott hivatalából, a film és a könyv állításai szerint azóta a házaspár 230 millió dollárt keresett.

A film több esetet is vizsgál, amikor Hillary Clinton külügyminiszteri időszakában a Clinton Alapítvány olyan amerikai és külföldi támogatóktól kapott dollármilliós nagyságrendű adományt, akiknek függő ügyei voltak az amerikai külüggyel: például Szaúd-Arábia mintegy tízmillió, a Boeing pedig közel egymillió dollárt utalt.

A dokumentumfilm emellett részletesen foglalkozik Bill Clinton és Hillary Clinton sokat kritizált, több százezer dolláros tiszteletdíjú beszédeivel is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »