Bagoly Levente, a maszkgyártó

Bagoly Levente, a maszkgyártó

„Gondolom, eddig már mindenki észrevette: járvány van. A fronton az első sorban orvosaink vannak. Valójában ők az egyetlen sor ebben a harcban. Ha ők megszakadnak, kiborul itt a bili rendesen” – írta március 23-án a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente Facebook-oldalán.

Leírja: egy országos kezdeményezés során más civilek mellett ő is pleximaszkokat fog készíteni, mert ez hiánycikk, pedig nagy szükség van rá. Azóta több, mint 2500 maszkot gyártott le és küldött szét orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak szerte az országban. Erről a szükség szülte vállalkozásról faggattuk.

Az idézett bejegyzést valójában azért írta, hogy adományokat gyűjtsön a maszkokhoz szükséges alapanyag beszerzéséhez, eldöntötte ugyanis, hogy már másnap Brassóba utazik, hogy minél nagyobb mennyiségű PET-G nevű műanyag lemezt vásárolhasson. A FabLab (Fabrication Laboratory) nevű digitális műhely Facebook-oldalán látta, hogy elkezdtek ilyen maszkokat gyártani Bukarestben, és úgy gondolta, ő is tudna ilyent készíteni, ha volna hozzá alapanyaga. „Megadtam a bankszámlámat és a Paypal elérhetőségemet, hogy ha valaki segíteni szeretne, azonnal dobhasson a kasszába. Másnap reggel meglepődve láttam, hogy szinte ezer euró gyűlt be az adományokból, amit nem reméltem volna. Örömmel indultam vásárolni” – emlékezik vissza a fiatalember. Öröme nem tartott sokáig, mert Brassóban csak polikarbonát lemezt kapott, ami nem vágható lézeren, neki meg csak lézervágó állt rendelkezésére.

Támogatók

Ott tétovázott az áruházban, hogy mitévő legyen, amikor kapott egy SMS-t a sepsiszentgyörgyi Carpatgraf nyomdából, hogy tudnának biztosítani neki egy CNC munkaasztalt a maszkok gyártásához. A legjobb időben jött az üzenet, azonnal megvásárolta a polikarbonátot, ami a számításai szerint 900 maszkra volna elegendő.

Úgy gondolta, bőven elég lesz, ha ennyit tud készíteni, pár napon belül azonban ennél sokkal többre kapott rendelést. Egyelőre csak arra törekedett, hogy mihamarabb feldolgozza a megvásárolt anyagot. Mint mondta, nagyon sokat köszönhet a Carpatgraf munkatársainak, akik nemcsak a gépet adták, hanem rengeteget segítettek. „Sok utómunkát igényelt ez a gyártási folyamat, ki kellett tisztítani a lyukakat, amit a CNC asztal hagyott, és volt, ahol nem vágta át rendesen az anyagot, ezeket utólag javítani kellett. Lassan, nehézkesen haladtunk, néha reggel hattól éjszaka háromig is dolgoztam, mégsem tudtam napi 200-nál többet legyártani. Közben pedig folyamatosan jöttek a rendelések” – mesélte. Ekkor döntötte el, hogy felhívja Bokor Zoltánt, a MultiNr. nyomda tulajdonosát, és tőle kér segítséget.

Kedvező fogadtatásban részesült. A cégvezető felvállalta a stancolást, ami komoly előrelépést jelentett a maszkgyártásban. „Ez jóval gyorsabb művelet, az egyetlen hátránya, hogy sokba kerül az eszköz, amit elő kell készíteni hozzá” – magyarázta Bagoly Levente. A MultiNr.-nél közös munkával finomítottak a maszk rajzán, elkészítették a vágóformát, és azóta szinte automatikusan zajlik a gyártás. Ő maga már csak a szervezéssel foglalkozik: fogadja az adományokat, viszi a pénzt a nyomdának, kapja a maszkokat és küldi azokat mindenfelé az országba. „Ahhoz képest, hogy lézervágóval akartam nekiállni, végül egyetlen maszkot sem vágtam lézeren” – mondja nevetve.

Hírdetés

A következő probléma az anyaghiány lett. Mire beindult a gyártás, annyira kifogytak az alapanyagból, hogy a MultiNr. beszállítója sem látott megoldást a helyzetre. Ám ekkor egy újabb fontos támogató, a Paccor Románia sepsiszentgyörgyi gyára ajánlotta fel segítségét Bagoly Leventének. Ők éppen olyan fóliát gyártanak, amilyenből a maszkok készülnek. „Szentgyörgyön mindig van egy cég, amelyik pont azzal foglalkozik, amire a legnagyobb szükség van, nem ez az első ilyen jellegű tapasztalatom” – jelenti ki a fiatalember. A Paccortól annyi alapanyagot kapott, hogy ez még jó ideig biztosítja a maszkgyártást.

A munka olcsóbbá vált, az adományok pedig továbbra is csordogálnak, úgyhogy egyelőre minden adott, amire csak szüksége van. Eddig 2500 maszk készült el, és további 5000-re van alapanyag – mondja az akció kezdeményezője, aki a Carpat­graf, a MultiNr. és a Paccor nevű helyi vállalkozások mellett a Fan Courier futárszolgálatnak is hálás a támogatásért. Kapcsolatban áll a Viziere.ro nevű holnappal, melyet a Fan Courier támogat, így neki is ingyen szállítanak, ami nagyon jól jön, mert így több pénz jut gyártásra. A március közepétől működő Viziere.ro oldalon technikai segítséget adnak a maszkok gyártásához. Itt kapott például arra vonatkozó információkat, hogy milyen típusú maszkok a legjobbak fertőtlenítés szempontjából.

Támogatottak

Ragaszkodik eredeti elképzeléséhez, elsősorban az egészségügyi dolgozók munkáját segíti. Már több cég is szeretett volna maszkokat vásárolni tőle, de ő inkább ingyen küldte el maszkjait a kórházaknak, többnyire olyan helyekre, ahol rezidens vagy orvos ismerősei dolgoznak: Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Kézdivásárhelyre, Udvarhelyre, Csíkszeredába, Gyergyóba… Sepsiszentgyörgyön nem ismert senkit a kórházban, de most már itt is több osztályon használják a maszkjait. Elég sok háziorvosnak is küldött, olyan falvakba is, ahol még életében nem járt. Örül, ha segíthet. Ezúton is üzeni: bizalommal fordulhatnak hozzá az orvosok. A maszkokat ingyen adja, de bárkitől elfogad adományokat. Kevés olyan orvos volt, aki lehetőségeihez mérten ne küldött volna pénzt a maszkokért. Vállalkozását a Facebookon igyekszik átláthatóvá tenni, hogy senkiben se merülhessenek fel kétségek az adományok felhasználását illetően.

Még mindig rengeteg kérés érkezik. A maszkok nem használhatóak a végtelenségig, körülbelül tízszer lehet fertőtleníteni őket, utána kezdenek homályossá válni. Eddig egyetlen bírálója volt, aki szerint egy ilyen eszköz semmit sem ér a koronavírus ellen. Azt, hogy százszázalékos védelmet biztosít ez az eszköz, ő sem gondolja, helyes használata azonban fontos része lehet a védekezésnek. Házilag is gyártanak már hasonló védőfelszerelést, és ilyen helyzetben mindegyik többet ér a semminél…

Bagoly Levente Bukarestben tanult ipari formatervezést, utána két évig karton dizájnnal foglalkozott, jelenleg Damokos Csaba dizájnernek dolgozik Sepsiszentgyörgyön. A maszkkészítés első hetében nem tudott eleget tenni munkahelyi feladatainak, de most már teljes idejével vissza tudott térni eredeti munkájához is. Azért vágott bele a maszkkészítésbe, mert úgy gondolta, rendelkezik a szükséges eszközökkel. „Biztosan mások is segítenének, ha volna rá lehetőségük” – mondja szerényen. Amíg úgy érzi, bármivel hozzájárulhat a járvány leküzdéséhez, fel sem merül benne, hogy megéri-e vagy sem ezzel fáradozni. Nem ez az első alkalom, hogy önkéntes munkát végez egy jó cél érdekében. „Különben sincs, amit kezdjek a rengeteg szabad időmmel. Jó lenne kirándulni, de ha már nem lehet, jobb tenni valamit, mint feküdni az ágyban tétlenül” – teszi hozzá.

Nagy B. Sándor / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »