Babos Tímeáék vb-elődöntőben, úton a címvédés felé

A második helyen kiemelt kettős – amelyben Babos címvédőként játszhat – a Gabriella Dabrowski, Hszü Ji-fan párossal találkozott a torna pénteki játéknapjának első összecsapásán, és mindössze 53 perc alatt diadalmaskodott. Az esélyesebb kettős egyszer veszítette el szervagémjét a találkozón, miközben hatszor tudta elvenni az ellenfél adogatójátékát.

Babos honlapján a legyőzött ellenféllel kapcsolatban kiemelte, hogy a páros “remek sikereket ért már el idén, sok nagy versenyen játszott jól”.

“Tudtuk, hogy nehéz lesz. Felkészültek voltunk, jó taktikát alkalmaztunk, végig nagyon figyelmesen, koncentráltan és fegyelmezetten teniszeztünk” – nyilatkozta a soproni születésű játékos.

Hozzátette: az eredmény ellenére voltak nehéz pillanataik, főleg az első és második szett elején. “A lényeg: jól kommunikáltunk és eredményesen oldottuk meg ezeket a helyzeteket” – árulta el.

Babos 12 hétig vezette a páros világranglistát, melynek első helyéről most hétfőn taszította le a vb-n első kiemelt cseh Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova, akik csütörtöki győzelmükkel már bejutottak a legjobb négy közé.

Babosék az elődöntőben az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel játszanak az elődöntőben, utóbbi 6:1, 6:4-re győzte le az Elise Mertens, Demi Schuurs belga, holland kettőst. A két duónak ez lesz az ötödik találkozója, és az eddigi négyre is idén került sor. Márciusban Miamiban az első fordulóban, illetve szeptemberben az amerikai nyílt bajnokság fináléjában Barty és Vandeweghe győzött, utóbbi meccsen a magyar, francia párosnak három meccslabdája volt. Májusban a madridi negyeddöntőben és júniusban a birminghami negyeddöntőben Babosék győztek.

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Gabriella Dabrowski, Hszü Ji-fan (kanadai, kínai) 6:0, 6:2


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »