Babis felgyorsítaná a kormányalakítási tárgyalásokat

Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő szeretné, ha az általa vezetett ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a jövő hét végéig megállapodhatna az új kormány tárcáinak elosztásáról, esetleg már a koalíciós kormányról is.

“A kormánykoalíció programjában már megegyeztünk, nincs értelme tovább húzni a tárgyalásokat” – jelentette ki Andrej Babis vasárnap délután a Prágától nyugatra fekvő Lányban, miután tájékoztatta Milos Zeman államfőt a kormányalakítási tárgyalások menetéről.

Babis szerint Zeman tudomásul vette, hogy az ANO felújította a kormánykoalíciós tárgyalásait a CSSD-vel. Az államfő egy hete, miután a CSSD a miniszteri posztok elosztása miatti viták következtében beszüntette tárgyalásait az ANO-val, azt javasolta Babisnak, hogy a következőkben a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint Cseh és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM) tárgyaljon az új kormányról. Az ANO vezetése azonban elutasította a szélsőségesnek tartott SPD-vel való tárgyalásokat, s a szociáldemokratákkal való tárgyalások felújítása mellett döntött.

A két fél tárgyalóküldöttsége hétfőn este találkozik. Jan Hamácek, a CSSD elnöke közölte: meghallgatják az ANO javaslatát, s annak alapján döntenek a továbbiakról. Jövő pénteken ülésezik a CSSD elnöksége, amely foglalkozni fog a témával.

“Szeretnénk felgyorsítani a tárgyalásokat. A jövő péntekig szükség lenne valamiféle előzetes megállapodásra. Érdekünk, hogy mihamarabb világos megegyezés szülessen az új kormányról” – mondta újságíróknak Babis.

Andrej Babis közölte, hogy a fontos minisztériumok közül a külügyi, valamint a munkaügyi és népjóléti tárcát ajánlotta fel az ANO a szociáldemokratáknak. Arra a kérdésre, hogy átengednék-e a CSSD-nek a belügyi tárcát is, Babis nem válaszolt.

Az ANO és a CSSD korábbi tárgyalásai éppen ezen a kérdésen buktak meg. A szociáldemokraták azért szeretnék megszerezni a belügyi tárcát, mert csak így látják biztosítottnak, hogy tárgyilagosan lesz kivizsgálva Andrej Babis büntetőjogi ügye. Az ügyvezető miniszterelnököt az uniós támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják, és a cseh rendőrség eljárást indított ellene. Babis a vádakat elutasítja és politikai perről beszél.

A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte meg. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben. Andrej Babis első kormánya januárban meg is bukott. Az új kormányalakítási elképzelés az, hogy az ANO koalícióra lépne a 15 mandátummal rendelkező szociáldemokratákkal. A kormánykoalíció úgy kaphatna bizalmat a parlamentben, hogy azt a szavazáskor a kommunisták kívülről megtámogatnák.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »