Bábeli zűrzavar: antifasisztának mondott tüntetők zsidó boltokat fosztottak ki Los Angelesben

Országszerte rongáltak meg Amerikában kóser és zsidó üzleteket – számolt be a NeoKohn portál. George Floyd halála után a békésen induló felvonulások gyorsan átcsaptak lázongásokba és Amerika-szerte üzletek és éttermek százait gyújtották föl, több tulajdonost is bántalmaztak.

Állításuk szerint a zsidó tulajdonú üzletek sem úszták meg a rongálást. Egy a Jewish Journalnak nyilatkozó bolt tulajdonos Los-Angelesben nézte végig tehetetlenül, ahogy kifosztják a gyógyszertárát.

„Az utca másik oldaláról néztem végig. Már korábban is betörtek hozzám, de végignézni, hogy gonoszul, minden ok nélkül kifosztanak, na az egészen más tészta. Ott álltam a rendőrökkel és nem tehettünk semmit

– tette hozzá a bolt tulajdonosa, Jonathan Friedman.  

Friedman üzletének betörték az ablakait és elvitték az erősebb gyógyszereket és fájdalomcsillapítókat. Elmondta, hogy a közeli kóser pékséget és egy zsidó tulajdonú női ruhaboltot is kifosztották.

Hírdetés

„Kifosztottak minden egyes üzletet. Üzletről üzletre haladtak. Kalapáccsal verték ki a kirakatok ablakait. A lopásnál jobban fáj, hogy emberek munkáját tették tönkre”

– mondta Friedman.

A zavargásban résztvevőket több alkalommal is antifasisztának nevezték a médiában, de maga Donald Trump is ezzel a jelzővel illette azokat a személyeket, akik a meggyilkolt George Floyd esete után “rendbontásokban fejezték ki a véleményüket.” Az amerikai elnök azt is kilátásba helyezte, hogy terrorista szervezetté nyilvánítják az antifasiszta aktivista csoportosulást.

A NeoKohn szerint még a magyar zsidók ezreit megmentő Raoul Wallenberg szobrát is lefújták graffitivel.

George Floydot május 25-én egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette Minneapolisban, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, nem sokkal később pedig meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »