B. József erőszakolta meg a tinilányt Salgótarjánban – Balog meg erőtartalékokról hadovál

Megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt február 14-én Salgótarjánban. A rendőrség 22 órán belül elfogta az elkövetőt, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozás adatai szerint a fiatalkorú lányt aznap este fél 8 és 8 óra között az utcán szólította le egy fiatal férfi. Megfenyegette, majd karjánál fogva egy üres telekre húzta, ahol szexuális erőszakot követett el vele szemben.

Magyar Menedék - Badiny

A 19 éves miskolci férfit, B. Józsefet előállították, és bűnügyi őrizetbe vették, majd a rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »