Azzal fenyegette a 76 éves bácsit, hogy rágyújtja a házát

Azzal fenyegette a 76 éves bácsit, hogy rágyújtja a házát

Azzal fenyegette a 76 éves bácsit, hogy rágyújtja a házát

2019. október 7-én, délelőtt egy 76 éves mélykúti lakos tett bejelentést a rendőrségre, mivel három nappal korábban kirabolták.

Hírdetés

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető – akit a sértett látásból ismer – az esti órákban megjelent a férfi házánál, és egy öngyújtóval megfenyegette. Azt állította, hogy rágyújtja a házát, amennyiben nem ad neki pénzt. Az ijedtségét kihasználva a tettes áldozata pénztárcájából hozzávetőleg 50 000 forint készpénz tulajdonított el, majd távozott az ingatlanból.

A nyomozás során derült ki, hogy az elkövető egy héttel korábban is járt az idős embernél, akkor is hasonló módon fenyegette, és szintén körülbelül 50 000 forintot zsákmányolt. A sértett azonban ekkor még nem tett feljelentést.

A rendőrök – a bejelentést követően – néhány óra alatt elfogták a 36 éves bácsalmási férfit, aki a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »