Aztán felbukkantak az aligátorok

Aztán felbukkantak az aligátorok

Mindegy, hogy Floridában, Skandináviában vagy a Kiskunságon forgat egy természetfilmes, az élővilág problémái mindenkit egyformán érintenek – mondta lapunknak Török Zoltán. A hatalmas sikert arató Vad Magyarország rendezője a National Geographic megrendelésére a floridai Everglades Nemzeti Parkról készített filmet. A rendezői változatot tavaly a gödöllői természetfilm-fesztiválon már vetítették, az amerikai verziót pedig most a tévében is megnézhetjük: március 27-én, vasárnap a NatGeo Wild műsorán. A jelenleg Svédországban élő alkotóval telefonon beszélgettünk aligátorokról, pitonokról, lemmingekről, megrendezett jelenetekről és arról, vajon elkészül-e a Vad Magyarország folytatása.

– Nagyon ritka, hogy a National Geographic külföldi filmest kér fel. Hogyan került a produkcióba?
– A Vad Magyarország váratlanul hatalmas siker lett, a mai napig huszonkilenc díjat nyert el. A világ legjelentősebb fesztiváljaira jutottunk el vele, egyebek mellett David Attenborough alkotásaival versengtünk, s így többen felfigyeltek a filmre. Ennek köszönhetően kerestek meg. Az idén százéves a rendszer, amely összefogja az Egyesült Államok nemzeti parkjait, a National Geographic ennek tiszteletére olyan sorozatot tervezett, amelyben nem amerikai, hanem külföldi stábok mutatnak be egy-egy nemzeti parkot. A Vad Magyarország német koprodukciós partnere ajánlott be a csatornának az Evergladesről szóló epizódhoz: a „mocsaras srácot”, ahogy mondták, hiszen a Vad Magyarországban folyamatosan vízben, mocsarakban forgattunk, és a floridai nemzeti park is egy hatalmas vizes terület. Megnézték a filmet, tetszett nekik, és 2011 májusában aláírtuk a szerződést. Bár ekkor már terveztem a Vad Magyarország második részét, az amerikai produkció kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt, így fájó szívvel lemondtam a hazai tervekről.

– A forgatás idejére ki is költözött Floridába.
– Nem volt elvárás, de nem lett volna jó ingázni a kontinensek között. 2011-ben született a kisebbik lányom, nem akartam magára hagyni a családomat, ezért elhatároztuk, hogy kiköltözünk. A párom kutató, sikerült állást találnia Floridában, így jól jöttünk ki a történetből. Eredetileg egy évre terveztük, vagyis a forgatás nehezebb részének idejére, végül két és fél évet maradtunk. Nem azért, mert annyira a szívünkhöz nőtt volna Florida, inkább praktikus okai voltak.

– Hosszú ideig, több mint négy évig készült a film. Miért húzódott el ennyire?
– Mindenekelőtt a klímaváltozás alaposan keresztbe húzta a számításainkat: jól előre jelezhető események maradtak el, máshogy zajlottak le, felborult a természet menetrendje, így újabb és újabb kihívásokkal kellett szembenéznünk. De még így is sikerült a tervek 50-60 százalékát felvenni. Ha pedig találkoztunk egy kihagyhatatlan történettel, annak is utánamentünk. A legjobb információszerző helyszíneknek a kocsmák bizonyultak, ahol a helyi halászok és vadászok hihetetlen sztorikat meséltek, amelyek meglepő módon legtöbbször igaznak bizonyultak. Már a forgatás alatt elkezdődött a vágás – a Vad Magyarország vágójával, Hargittai Lászlóval dolgoztam együtt –, ami azért jó, mert ilyenkor derül ki, hogy milyen jelenetek hiányoznak még a filmhez. A múlt év elején készült el a rendezői változat, amely Európában futott, ezt mutattuk be a gödöllői természetfilm-fesztiválon is, ahol két díjat is kapott. Ezután álltunk neki, hogy az amerikai közönség igényei szerint újravágjuk a filmet. Ez újabb fél évet vett igénybe.

„Nem megrendezzük, rögzítjük”

– A rendezői változat jelentősen eltér a Nat Geo részére készített epizódtól. Ennyire más a közönség, mások az elvárások?
– Nagy különbség van a magyar és a német, illetve az angolszász természetfilmesek munkái között. Amerikában és Angliában ez egy hatalmas iparág, tizenöt-húsz fős stábok dolgoznak egy produkción, míg mi két-három emberrel forgatunk. Egy nagy stáb rengeteg pénzbe kerül, ezért gyorsan, néhány nap alatt végeznek egy-egy jelenettel. Mi kevesebben vagyunk, cserébe viszont jóval több időt kapunk, ami szerintem sokkal fontosabb egy természetfilm esetében. Ráadásul a nagy stábok, mivel nincs idejük várni a természetre, nagyon gyakran megrendezik az egyes jeleneteket. Pedig egy-egy helyszínen nemcsak a kiszemelt állatot kaphatjuk lencsevégre, de sokszor más fajok is betoppannak a jelenetbe váratlanul. Szerencsére erre most is lehetőséget kaptunk. Amikor például a rákra vadászó madarat, a bakcsót filmeztük, három hetet töltöttünk egy helyszínen, lassan megelevenedett körülöttünk a táj, előbújtak a szarvasok, a mosómedvék, megszokták, hogy ott vagyunk, és nagyszerű felvételeket csinálhattunk.

Fotó: Török Zoltán

– A természetfilmek jó része mintha akciófilm lenne állatokkal. A lassabb, történetmesélő alkotásoknak leáldozott, már csak az előre kiszámított és megrendezett filmekkel lehet megszólítani a közönséget?
– Mivel a filmesek nagy időbeli és költségvetési nyomás alatt vannak, óhatatlanul is előfordul, hogy megrendezett jeleneteket vesznek fel. Természetesen mindenki, így én is dolgozom fogságban tartott, szelíd állatok között felvett jelenetekkel, de csak vágóképnek. Csak akkor, ha a természetben sikerült elkapnom valamit, amihez kiegészítésként, pontosításként használom ezeket a felvételeket. Nálam ez a határvonal: az állatok viselkedését nem rendezzük meg, kizárólag rögzítjük. Ezzel azonban nincs így mindenki, legutóbb a BBC stábja bukott le megrendezett jelenetekkel. A csatornánál most körlevélben figyelmeztetik a természetfilmeseket, hogy miként kerüljék el a csalást. De vannak azért pozitív példák is. Magyarországon kevesen tudják, hogy a Disney-nek van egy természetfilmes részlege, ahol a lassabb, szemlélődő, történetmesélő filmeket részesítik előnyben, amelyek négy-öt évig készülnek, és egy szemernyi trükk sincs bennük. Ezeket külföldön mozikban vetítik, és bár hozzánk sajnos nem jutnak el, sokszor óriási kasszasikert hoznak akár 50–80 millió dolláros bevétellel. Ez követendő példa lehet.

– A filmben lélegzetelállító felvételeket látni aligátorokról. Egy alkalommal például a kamerával átúszik egy hatalmas példány alatt. Nem volt életveszélyes ilyen közelről venni a ragadozókat?
– Az aligátoroknak nincs túl jó hírük. Amikor kikerültem Floridába, én is gyakran néztem a hátam mögé, hogy nem jön-e ott egy példány, pedig közel sem olyan veszélyesek, mint ahogy az európai szemmel látszik. Hamar jó kapcsolatba kerültem kinti, a terület élővilágát kutató biológusokkal, akik elvittek magukkal, amikor aligátoranyák tojásait számolták össze, és ezeken az utakon alaposan kiismertem az állatokat. Megtanultam, hogyan kell viselkedni közöttük. A forgatás során többnyire három aligátort filmeztünk, amelyek megszokták a jelenlétünket, tudták, mikor jövünk, mit csinálunk, így végül már nagyon közel merészkedhettünk hozzájuk. A közhiedelemmel ellentétben az aligátor nem támad az emberre, nem jelentünk neki természetes táplálékot. Balesetek elsősorban párzási időszakban történhetnek, amikor a hímek sokkal agresszívabbak, ilyenkor nem szerencsés arra úszni, ahol aligátorok vannak. Ha az ember józanul viselkedik, és van vele egy tapasztalt szakértő, nem eshet baja. Én sokkal jobban féltem a kígyóktól.

Fotó: Török Zoltán

– Amelyekből számos példány felbukkan a filmben, köztük a piton, amely nem őshonos fajként komoly károkat okoz az élővilágban.

– Az invazív vagy betolakodó idegen fajok az egész világon hatalmas problémát jelentenek, de Floridában különösen nagy gondot okoz a pitonok jelenléte. Nem lehet tudni pontosan, honnan szabadultak el, valószínűleg felelőtlen állattartók engedték el az első példányokat, mára pedig ezek a hatalmas, három-négy méteres ragadozók rettenetesen elszaporodtak, és a helyi emlősállomány jelentős részét elpusztították. De ez csak egy az ember káros tevékenységei közül. Többek között erre szerettem volna felhívni a figyelmet, ez az, ami egy kicsit mindannyiunk ügyévé teszi a filmet. Ráadásul, talán furcsán hangzik, de a táj nagyon emlékeztet Magyarországra, leszámítva a pálmákat. A mocsaras sík terület a folyamatos vízmozgással olyan volt, mintha a Tiszánál vagy a Kis-Balatonon forgattam volna – aztán persze felbukkantak az aligátorok.

Valóságos ökothriller volt

– Jelenleg Észak-Norvégiában forgat a lemmingekről. Mi ragadta meg ezekben az apró rágcsálókban?
– Korábban négy-öt évente a lemmingek rettenetesen elszaporodtak, amitől felbolydult az északi hegyek élővilága. Ez a ciklus valóságos „ökothriller” volt: egy évig hatalmas mennyiségű táplálék keletkezett, ami láncreakciót indított el. A sarki róka a lemmingek miatt leállt a madarak vadászatával, ezért elszaporodtak a hófajdok, amelyek odavonzották a sólymokat. A lemmingek emellett óriási mennyiségű ürüléket hagytak maguk után, ami termékenyebbé tette a talajt, gazdagabbak lettek a legelők, több rénszarvas érkezett, őket követve több lett a medve és a szirti sas. Aztán vége lett a jólétnek, és elindult az éhezés időszaka. Ám ez a ciklus egyszer csak megszakadt, és úgy tűnt, nem is indul el ismét, aztán 2011-ben, ha nem is a korábbi mértékben, de újra elszaporodtak a rágcsálók, majd tavaly ismét, ekkor álltam rá a témára. Régóta izgatott, hogy megmutassam, egy ilyen picike állatka mekkora hatással lehet az ökoszisztémára. Igyekszem minden témámat globális nézőpontból láttatni. Ezért mindegy, hogy Floridában, Észak-Norvégiában vagy a Kiskunságban forgat az ember, a végeredmény mindenkinek fontos lehet, mindenki magáénak érezheti az élővilág problémáit.

Egy fészekalj fiatal norvég lemming Fotó: Török Zoltán

– Említette a korábban, hogy tervben volt a Vad Magyarország folytatása. Megvalósulhat ez a film a jövőben?
– Mosonyi Szabolccsal (a film társrendezője, a Vad Szigetköz és a Vad Kunság rendezője – a szerk.) és a film többi alkotójával többször beszéltünk már a második részről. Egy komoly, hetvenperces filmet szeretnék kimondottan mozikba. Ez pedig egészen más stílust és költségvetést kíván. A külföldi koprodukciós partnerek megvannak, de én csak akkor kezdenék bele, ha hazai pénz is van a produkcióra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »