Azt vallják, lapos a Föld! Kolozsváron tartották az első Romániában szervezett nemzetközi laposföld-hívők találkozóját

Két napig, szombaton és vasárnap zajlott Kolozsváron az a nemzetközi konferencia amelyen a világ minden szegletéből összegyűltek és együtt filozofáltak a laposföld-elméletben hívők.

Adrian Rus, a konferencia főszervező azt állítja: a NASA űrben készített fotói a Földről „csupán számítógépen generált képek”, amelyek „nem a valóságot tükrözik”. Rus nem érti miért manipulálja az emberiséget a NASA, hisz a Föld „nem is gömb alakú”, hanem „lapos és álló”. Közel 30 személy vett részt a találkozón, amelyen többek között az is elhangzott, hogy a kerekföld-elmélet „pusztán aberrált feltételezéseken alapszik”, melyeket csak utólag próbálnak megmagyarázni a tudósok.

Hírdetés

Adrian Rus elmondta: nem tudja, hogy a Föld lemez alakú-e míg nem volt a „tányér” szélén, de szilárdan meg van győződve arról, hogy a Föld „végtelen, elterjedt síkság, egy helyi Nappal”. Nem zárja ki a gravitáció törvényét, viszont azt állítja: „komoly és szavahihető tudósok” nem tudnak épkézláb magyarázatot adni a gravitáció jelenségére.

„A Föld talán síkságban folytatódik, vagy vannak más lakható helyek, nem tudhatjuk, ha nem megyünk nyomozni. Vizsgálni szeretnénk, de a lehetőségeink keretén belül. Ha találnánk egy milliomost aki finanszírozná az Antarktiszra irányuló expedíciónkat, az rendben lenne, mert kulcsfontosságú pont az Antarktisz. Véleményünk szerint az Antarktisz nem egy kontinens, hanem valójában a lakható terület széle, egy jéggát”, nyilatkozta Adrian Rus.

Adrian Sonka csillagász finom szarkazmussal mosta fel a padlót a laposföld-követőkkel. Sonka szerint az elméletben hívők alaptalan érvekkel, összeesküvés elméletekkel rukkolnak elő: szerintük „a NASA hazudik”. „Ha meghívnának egy ilyen eseményre, fényképekkel mennék el, de nem a Földről, hanem más bolygókról, hogy bemutassam a kerek formájukat. El kellene magyarázni nekik néhány fizikai törvényt, amit ők nem tudnak megtenni”, vallotta a Digi 24 riporterének a csillagász.

Adrian Sonka elmagyarázta honnan származnak a laposföld-elméletek: „Hallatni akarják a hangjukat, fel akarják hívni magukra a figyelmet. 30 ember jött el Kolozsvárra, több tucat személy jelentkezik az Egyesült Államokban, míg ezzel szemben minden tudományos elméletet tízezrek támogatnak. Úgy tűnik sokan vannak az internethálón, viszont ha mindenkit egy helyiségbe gyűjtenénk, nem hiszem, hogy megtöltenénk velü egy autóbuszt”, mondta a csillagász.(Monitorulcj.ro)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »