„…azt üzenjük: nemcsak mérgesek vagyunk, hanem szétfeszít minket a düh” – Mexikóban a nők elleni erőszak ellen tiltakoztak

„…azt üzenjük: nemcsak mérgesek vagyunk, hanem szétfeszít minket a düh” –  Mexikóban a nők elleni erőszak ellen tiltakoztak

Mexikó több mint 10 városában vonultak utcára nők a nők elleni erőszak ellen tiltakozva pénteken, miután a fővárosban a múlt héten brutálisan meggyilkolt egy nőt az élettársa.

A főváros mellett Juárezben, Tijuanában, Guadalajarában és Veracruzban is tartottak tiltakozó felvonulást, amelyekkel a nők elleni egyre brutálisabb erőszak mellett arra akarták felhívni a figyelmet, ahogyan a kormány és a sajtó kezeli ezeket az ügyeket.

A hivatalos adatok szerint tavaly az egy évvel korábbinál 10 százalékkal több, 3800 nő lett gyilkosság áldozata.

A mostani tiltakozást az váltotta ki, hogy a múlt héten Mexikóvárosban az élettársa megölte a 25 éves Ingrid Escamillát, majd két lap is nyilvánosságra hozott olyan, a brutális bűntény helyszínén készült fényképeket, amelyek valószínűleg a rendőrségtől szivárogtak ki, és amelyeken az látszik, hogy a gyilkos megnyúzta áldozatát. Mexikóvárosban a tüntetők az egyik lap szerkesztőségéhez, majd az elnöki palotához vonultak.

Hírdetés

– mondta a mexikóvárosi tüntetés egyik vezérszónoka, hozzátéve:

A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a tiltakozók vérvörös festékkel fújták fel az elnöki palota épületére, hogy Mexikó nőgyilkoló állam. Egy tüntető pedig hatalmas rózsaszín betűkkel fújta fel a palota kapujára a meggyilkolt nő nevét. A La Prensa című lap szerkesztőségénél pedig több autót felgyújtottak, és a biztonságiakkal is összecsaptak, mert nem engedték be őket az épületbe.

Manuel López Obrador mexikói elnök pár órával korábban tartott sajtótájékoztatót, ahol közölte: „nem dugom a homokba a fejem, nem próbálok kibújni a felelősség alól. Foglalkozunk a nők elleni erőszak problémájával”.

A La Prensa, amely címlapon közölte az Escamilla megcsonkított holttestéről készült fotót, kiállt amellett, hogy az ilyen gyilkosságokról be kell számolniuk, miközben a kormány a legszívesebben hallgat a hasonló ügyekről, ám közölték azt is, hogy a szerkesztőség kész vitát nyitni arról, hogy ezt hogyan tegyék.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »