Azt ismerik, hogy Quentin Tarantino és Tarr Béla találkozik?

Azt ismerik, hogy Quentin Tarantino és Tarr Béla találkozik?

Minden Tarantino-film után csillapíthatatlan vágyat érzek, hogy én is csináljak egy Tarantino-filmet, olyan egyszerűnek tűnik. Hiába a közhelyek, az unalom és az öncélú erőszak, az amerikai rendező valahogy mindig visszatalál a filmkészítés alapvető témáihoz. Oda, ahová mindenki szeretne eljutni, de csak keveseknek sikerül. Ráadásul ezt magától értetődő természetességgel teszi. Gigor Attila is úgy lehetett ezzel, mint én, a különbség csupán annyi, hogy neki sikerült. Csinált egy Tarantino-filmet.

Legalábbis eleinte úgy tűnik, aztán kiderül, hogy a Kút jóval több egyszerű utánérzésnél. A nagy sikerű A nyomozó rendezőjének második nagyjátékfilmje egy brutális mese lett, amely végül csupán annyiban hasonlít Tarantinóra, hogy ugyanúgy elvezeti a nézőt a filmkészítés alapjaihoz. A kérdés csak az, a közönség fogékony-e a brutális mesére, amely a címéhez méltóan mély dolgokat vet fel.

Kietlen pusztában, a határhoz közel rozzant benzinkút áll. Mintha évtizedekkel ezelőtt megtorpant volna az idő. Ide érkezik zűrös múltját maga mögött hagyva Laci (Jankovics Péter), hogy a harminc éve nem látott apjánál, a kutas Istvánnál (Kovács Zsolt) húzza meg magát. Alig rendezkedik be, egy kisbusszal Svájcba tartó prostituáltak csapata (Kurta Niké, Trokán Nóra, Pokorny Lia és Irma Milovic) érkezik a kúthoz. Tovább is indulnának gyorsan, de a sofőr (Horváth Csaba) bosszúságára a jármű nem mozdul. Kénytelenek a semmi közepén tölteni egy éjszakát és a következő napot, ami alatt gyorsan elszabadulnak az indulatok.

Gigor Attila 2008-ban robbant be a köztudatba A nyomozóval. Sötét hangulatú krimijében nem művészkedett, csupán elmesélt egy bizarr történetet egy boncmesterről. Az eredmény ismert, a közönség és a kritika is szerette a filmet. Ezután fogott neki Az ember, akit nem lőttek le című terve elkészítésének, ami a támogatóval, a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal együtt bedőlt. Így hiába kiáltották ki hatalmas tehetségnek, nyolc évet kellett várni a második filmjére.

A rendező közben színházban dolgozott, és részt vett a Terápia című HBO-sorozat készítésében. Mind a kettő jól látszik a Kúton. A terapeuta és a páciense közötti kapcsolat zárt világa, illetve a mozgások és a viszonyok színpadszerű megjelenítése komolyan meghatározza a film koreográfiáját. A Kút azonban mégsem emiatt lesz majd sokaknak emlékezetes.

Hanem az elbeszélés miatt. A benzinkúton lakik a mozgássérült Zoli (Tzafetás Roland), aki az első jelenettől fogva egy történetet mesél a körülötte szinte bolygószerűen keringő szereplőknek (a lepusztult, időtlen táj és a vontatott narráció mellett ez a gesztus is erősen Tarr Bélára emlékeztet).

A sztori egy fiúról szól, aki a kutyáját viadalokra hordja, majd elbizakodottságában elveszti az állatot, és kis híján az életét is.

A filmen végigvonuló történet először példabeszédnek tűnik az életről mint küzdelemről, a nagyratörésről és a boldogság elérhetetlenségéről. Annál is inkább, hiszen az elsődleges cselekmény is erről szól. A Laci és az egyik lány, Marcsi (Kurta Niké) közötti vonzalom, illetve a sofőr és a kutas közötti feszültség brutális következményekkel jár, ami a szokatlanul nyers erőszakban élet és halál, szenvedély és szenvedés örök kérdéseit veti fel.

Az erőszaknál álljunk meg egy pillanatra. Ahogy a Kútban látjuk, magyar filmen (mostanában) nem nagyon jelent meg. Persze volt sok kegyetlen jelenet, de ilyen véresen egyszerű, az erőszak banalitását valami perverz hétköznapisággal bemutató film kevés született. És a kíméletlenség ügyetlen egyszerűsége valóban sokkoló.

Ám ez az ábrázolás legkevésbé sem öncélú. A mélyből előtörő dühöt, amely a szereplőket mozgatja, nem választhatjuk el a helyszíntől. A benzinkút a határon, két világ határán fekszik, közel a nyugati jóléthez, de mégis az élet kegyetlenebb oldalán. A hősök, hiába küzdenek ellene, beleragadtak ebbe a világba, tehetetlenségük pedig óhatatlanul is erőszakhoz vezet. És ez a motívum sokkal erőteljesebben idézi fel napjaink Magyarországát, mint például a film végén a lepusztult benzinkút mellett megnyíló Nemzeti Dohánybolt.

Felettébb figyelemreméltó film a Kút. Nem hibátlan persze, hiszen nagyon nehezen indul, és a párbeszédek sem mindig sikerülnek olyan lazára, mint amilyennek szánták. De a végére, amikor összeáll a kép, és kiderül, miről is szólt Zoli története a srácról és a kutyájáról, és hogy jön ez a főhősök szerelméhez, megadjuk magunkat. Vagyis én megadtam magam, és remélhetőleg mások is így lesznek ezzel, és a 450 millióból, a Nemzeti Filmalap támogatásával készült film nem jut az elmúlt években nagyot bukó magyar alkotások sorsára. Annál sokkal többet érdemelne.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »