Az utolsó hivatalnok

Bánffy Miklós gróf érdekes, és egyben tanulságos esetet ír le az emlékirataiban (Egy erdélyi gróf emlékiratai), mikor az őszirózsás forradalom idején titkos misszióba indul Nyugat-Európába. Útját pár napra megszakítja Bécsben, ahol egy régi ismerősét látogatja meg, aki ekkor, 1919 első napjaiban a Monarchia hajdani külügyminisztériumának utolsó hivatalnoka. Csupán annyi a feladata, hogy a Monarchia függőben lévő külügyeit lezárja.

A gróf a gyászos munkához képest mégis szokatlan elégedettséget fedezett fel barátjának az arcán, amit nem tudott mire vélni. Végül a barát oldotta meg a rejtélyt, aki ragyogó arccal közölte, mintha élete nagy álma teljesült volna, s pár éve bizony még nem gondolta volna, hogy Metternich egykori dolgozószobája lesz az irodája.

Hírdetés

Pusztán ez a tény elég volt ahhoz, hogy feledtesse vele azt a tényt, hogy ő tulajdonképpen mégiscsak egy „csődtömegbiztos”.

Ez a rövid, anekdotikus történet nekünk is tanulsággal szolgálhat.

A múlt ugyanis nem egy múzeumi tárgy, amit vitrinbe rakunk, és megcsodálunk, hanem eleven fenomén, ami velünk él. A múlt a mának szóló tanúság, hogy eleink mit csináltak jól, és hol hibáztak. Saját magát csapja be, aki csak a múlt dicső fejezeteit veszi észre, esetleg felmentést keres a hibákra, és másokat okol. Az ilyen arra ítéli magát, hogy ugyanazokat a hibákat ismételje meg, és ugyanazokat a köröket fussa újra és újra.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »