Az útadó befizetése 2021-ben márciusra tolódik

Az útadó befizetése 2021-ben márciusra tolódik

Megszokhattuk, hogy január végével be kell vallani, illetve befizetni az útadót, azonban ez a kötelezettség idén kitolható március végéig. Mindazokat az adózókat érinti, aki 2020-ban L,M,N vagy O kategóriába sorolt, Szlovákiában bejegyzett gépjárművet használtak a vállalkozói tevékenységéhez.

Novemberben jóváhagyták a 361/2014-es törvény módosítását, amelyben főleg az adó mértéke változott a teherautók számára. Viszont módosul az útadó bevallásának határideje 2021. március 31-re. Ezzel gépjárművek használatáért a 2020-ra vonatkozó adót is eddig a terminusig kell befizetni.

Egyúttal a 2021. januári, februári és márciusi hónapokra vonatkozó útadó-előlegeket sem kell befizetni.

Útadó-előleg akkor keletkezik, ha a feltételezett útadó 2021-re több lesz, mint 8300 euró, ilyenkor adóelőleg-fizetési kötelezettség keletkezik, méghozzá havi lebontásban. Havonta a feltételezett útadó 1/12-e, amit a hónap végéig kell kifizetni. Illetve, amikor az adóelőleg-fizetési kötelezettség túllépi a 700 eurót, akkor negyedéves adóelőlegeket kell fizetni.

Hírdetés

Mivel az útadó határideje csúszik, ezért az év első három hónapjában nem kell befizetni az adóelőlegeket. Az adóbevallás után, viszont az adózó a 2021-re feltételezett útadójának 1/9-ét kell majd havonta fizetnie, az elsőt április végével. A negyedéves adóelőlegekből is hasonló elv szerint is csak hármat kell fizetni.

Érdemes átnézni az adók nagyságát is, hiszen elsősorban a fuvarozóknak komoly enyhítéseket adtak.

Viszont ha ki akarunk lépni az útadó rendszerből, akkor azt január végéig kell bejelenteni

Amennyiben be szeretnénk jelenteni, hogy megszűnik a gépjárművek utáni adókötelezettségünk, azt január 31-ig meg kell tenni, illetve az idei évben, mivel 31-e vasárnapra esik, február 1-én.

Erre az adóhivatalnál külön formanyomtatvány áll rendelkezésre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »