Az USA és Kína a legfőbb uniós külkereskedelmi partner

Az USA és Kína a legfőbb uniós külkereskedelmi partner

Míg az USA az exportban, addig Kína az importban áll a rangsor élén – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.

Továbbra is az Egyesült Államok és Kína az Európai Unió két legfontosabb külkereskedelmi partnere.

Az Európai Unió teljes külkereskedelmi forgalmának 16,9 százalékát az Egyesült Államokkal bonyolította le 2017-ben.

A kétoldalú árucsere értéke a 2011-es mélypont után jelentősen nőtt, tavaly azonban kissé visszaesett, de még így is mintegy 631 milliárd eurót tett ki.

Az Egyesült Államokat Kína követte 15,3 százalékkal, nagyjából 573 milliárd euróval. A távol-keleti ország részesedése 2000-ben még csak 5,5 százalékos volt az EU külkereskedelmi forgalmában.

A harmadik helyezett Svájc 261 milliárd eurós áruforgalmat bonyolított le az Európai Unióval, a negyedik helyre visszacsúszott Oroszország pedig 231 milliárdost. Ezen államokat Törökország és Japán követte 154, illetve 129 milliárd euróval.

A tagországok külkereskedelmük nagyobb részét (64 százalék) az EU-n belül bonyolították le, ennek összértéke nagyjából 6600 milliárd eurót tett ki – hangsúlyozta az Eurostat.

Az uniós államok EU-n kívüli áruexportjának 20 százaléka az Egyesült Államokba, 11 százaléka Kínába, 8 százaléka pedig Svájcba irányult. Az EU-s import 20 százaléka Kínából, 14 százaléka az Egyesült Államokból, 8 százaléka Oroszországból érkezett.

Az uniós társországokba irányuló áruexport a magyar kivitelen belül 81 százalékot tett ki, ez lényegesen magasabb a 64 százalékos EU-átlagnál.

E tekintetben csak Szlovákia (86 százalék), illetve Csehország és Luxemburg (84 százalék) előzte meg Magyarországot.

A legalacsonyabb arányt Cipruson (37 százalék) és Nagy-Britanniában (48 százalék) mérték.

Tizenhét országnak továbbra is Németország az elsőszámú exportpiaca: Csehország teljes kivitelének 33 százaléka ment Németországba, ez az arány Ausztria esetében 29, Magyarország esetében 28, Lengyelország esetében pedig 27 százalék.

Az EU-ból érkező import részesedése a teljes behozatalból Luxemburgban volt a legmagasabb, 83 százalékkal. Ezt követte Észtország 81 százalékkal, Szlovákia 80, Lettország 79 százalékkal, Csehország és Horvátország 78, Ausztria 77, valamint Magyarország, Portugália és Románia 76 százalékkal.

A tagállamok közül tizenhétnek Németország volt a legfőbb importpartnere.

A teljes osztrák behozatal 42 százaléka érkezett Németországból, ez az arány Csehország esetében 30 százalék, Lengyelország esetében 28, Magyarország esetében pedig 26 százalék volt.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »