Az uniós szankciós politika felülvizsgálatát sürgeti a Miniszterelnöki Kabinetiroda – a nap hírei

Az uniós szankciós politika felülvizsgálatát sürgeti a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István. Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla.

Az uniós szankciós politika felülvizsgálatát sürgeti a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, mert szerinte nem működnek az Oroszország elleni büntetőintézkedések. Dömötör Csaba a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: korábban Brüsszel azt ígérte, hogy az energiára nem fogja kiterjeszteni a szankciókat, mégis megtette, és ennek következményeit elsősorban most nem Oroszország, hanem Európa szenvedi el. Hozzátette: ezért is döntött a kormány arról, hogy nemzeti konzultációt hirdet. A kérdések véglegesítése most zajlik. Hozzátette: október közepétől érkeznek majd a kérdőívek és a szokásosnak megfelelően online és postai úton is vissza lehet küldeni azokat.

Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István. A párt európai parlamenti képviselője ezt nyílt levélben jelentette be. A többi között azt írta, hogy nehéz volt meghoznia a döntést, de – mint fogalmazott – valami összeragaszthatatlanul eltört benne. Hozzátette: nem a tagoktól és szavazóktól, hanem a jelenlegi MSZP mechanizmusoktól, szemellenzős jövőtlenségétől búcsúzik. A 47 éves politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy 18 éves kora, 1993 óta volt az MSZP tagja. Ujhelyi István tervei szerint marad EP-képviselő, mandátumáról nem mond le.

Az MSZP felszólította európai parlamenti képviselői mandátumának visszaadására a pártból kilépett Ujhelyi Istvánt. Közleményében a szocialista párt azt írta: csalódva, de barátsággal gondolnak Ujhelyi Istvánra, és arra kérték, hogy rendezze az MSZP felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását. Egyben felszólították EP-képviselői mandátumának visszaadására, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott. Jelezték: sajnálattal vették tudomásul, hogy az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után Ujhelyi István úgy döntött, kilép a pártból.

Javítaná a demográfiai mutatókat a 25 és 30 éves koruk között szülő nők személyijövedelemadó-mentességének bevezetése – hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubjának alapító-elnöke. Király Nóra az M1-en a kormánynak arra a tervére reagált, amely szerint ha egy 25. évét betöltött nő gyermeket szül 25 és 30 éves kora között, akkor 30 éves koráig adómentességet kap. Hozzátette: az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon kitolódott a szülés időpontja, a legtöbb nő 30 éves kora után vállalja az első gyermeket. Király Nóra jelezte: jövedelemtől függően akár 50-100 ezer forintos havi megtakarítást is jelenthet egy, a munkaerőpiacra visszatérő fiatal anyának az újabb családpolitikai intézkedés bevezetése.

Hírdetés

Közérdekű adatként kikéri az LMP a klímabérlettel kapcsolatos kormányzati hatástanulmányok eredményeit. Az ellenzéki párt indoklásként azt közölte: jelenleg nem tudható, milyen vizsgálati eredmények alapján hozták meg a javaslatukról hozott elutasító döntést. A kormánydöntés szerint az ársapkás üzemanyag mellett nincs szükség a közösségi közlekedés olcsóbbá, vonzóbbá tételére. A képviselő jelezte, hogy online petíciót indítottak az olcsó közösségi közlekedés támogatása és a klímabérlet bevezetése érdekében.

Megrongálódott egy halastó gátja az erdélyi Verespatakon, elrendelték az evakuálást a környező térségben, miután nem sikerült leereszteni a vizet. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 268 lakost szólítottak fel, hogy hagyja el otthonát, számukra a közeli települések sportcsarnokaiban és kollégiumaiban ajánlottak fel ideiglenes szállást, többségük azonban saját felelősségére megtagadta a kiköltözést. A helyi katasztrófavédelmi államtitkár azt hangsúlyozta: nem zagytározóról van szó, hanem egy tiszta vizű halastóról, így környezetszennyezés veszélye nem áll fenn.

Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza. Az épület elnyerte az Európa vezető új turisztikai attrakciója 2022 címet az idegenforgalmi ágazat Oscarjának nevezett World Travel Awards versenyen. A Magyar Zene Háza közleményében kiemelte: a 29. alkalommal megrendezett verseny díjazottait közönségszavazással választották ki.

Szombaton csaknem 12 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra. Több mint 6 ezren az ukrán-magyar, mintegy 5 ezer 600-an pedig a román-magyar határszakaszon léptek be az ország területére. A rendőrség 224 embernek állított ki 30 napig érvényes tartózkodásra jogosító igazolást. 30-an, köztük 14 gyermek vonattal érkezett Budapestre.

Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző. A magyar jazz ikonikus alakját 79 évesen érte a halál. A Magyar Jazz Szövetség szerint személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével. Szakcsi Lakatos Béla 1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepet játszott a fúziós zene hazai terjedésében. A hetvenes évektől tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongoraszakán. Koncertjein a jazz és a kortárs improvizációt ötvözte a klasszikus- és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hozva létre. Musicaleket írt, 16 albumot adott ki, és számos díjban, elismerésben részesült.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »