Az Ukrán Ortodox Egyház prímásának köszönetnyilvánítása a menekülőket befogadóknak

Onufrij, az Ukrán Ortodox Egyház prímása, Kijev és egész Ukrajna metropolitája április 8-án kelt levelében köszönetet mond minden jóakaratú embernek, aki Ukrajnából menekülő embereket fogadott be.

Kedves testvéreim!

Az Ukrán Ortodox Egyház nevében szeretném kifejezni őszinte hálámat mindazoknak, akik segítséget nyújtanak ukránoknak az Ukrajnánkban kitört szörnyű háború idején.

Az orosz invázió következtében több mint négymillió honfitársunk volt kénytelen elhagyni otthonát, szülőföldjét, hogy menedéket keressen elsősorban Nyugat-Európában vagy a világ többi részén.

Ukrajna legnagyobb és legnépesebb egyházának, az Ukrán Ortodox Egyháznak prímásaként, amelynek hívei nagy számban hagyták el a háborús övezeteket, szeretnék köszönetet mondani a grúz, szerb, román, bolgár, lengyel, cseh földek és Szlovákia ortodox egyházai prímásainak, püspökeinek, papságának és híveinek.

Testvéri támogatásuk ma nagyon fontos népünk számára, mert, Aranyszájú Szent János szavai szerint, „nincs erősebb Krisztus Egyházánál”. Ez valóban így van. Erről teszünk tanúbizonyságot, és alázattal kérjük az Úristent, hogy jutalmazza meg önöket százszorosan bőkezűségükért és könyörületességükért.

Köszönetet mondok továbbá az európai államok és népeik vezetőinek, a világ többi országai vezetőinek, a nemzetközi szervezeteknek és mindazoknak, akik otthonukba fogadtak ukránokat; köszönetet mondok a különböző nézetű és vallású embereknek. Ezzel teljesítik Isten legfontosabb parancsolatát: az Isten és a felebaráti szeretet parancsát. A Szentatyák arra tanítanak, hogy felebarátunk megsegítésével Krisztust segítjük, mert ő is „menekült” volt, amikor Édesanyjával Heródes elől Egyiptomba menekült. Az önök segítsége örökre megmarad a sokat szenvedett ukrán nép emlékezetében és szívében.

Hírdetés

Az egészen könyörületes Úr fizessen meg mindannyiuknak „a mulandó helyett örök, a romlandó helyett romolhatatlan, a földi helyett mennyei” (javakkal) minden jóért, amit tesznek!

Őszinte tisztelettel és hálával

ONUFRIJ,
KIJEV ÉS EGÉSZ UKRAJNA METROPOLITÁJA,
AZ UKRÁN ORTODOX EGYHÁZ PRÍMÁS

2022. április 8.

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás: News.church.ua

Fotó: Pravlife.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »