Az ukrajnai holodomor 14,5 millió áldozatának emlékére (III)

Az ukrajnai holodomor 14,5 millió áldozatának emlékére (III)

holodomor13

(1994. december elejétől kezdve két hónapon át tíz folytatásban ismertettem, illetve fordítottam a Demokrata hetilapban a tavaly 98 éves korában elhunyt kiváló brit-amerikai történész, Robert Conquestnek azt a könyvét, amely leírja a Sztálin által okozott mesterséges éhínséget Ukrajnában.

A Bánat aratása: a szovjet kolhozosítás és a terror-éhínség (The Harvest of Sorrow: Soviet Collectivisation and the Terror-Famine) 1986-ban jelent meg. Talán említeni sem érdemes, hogy máig nincs magyar kiadása. Nyilván azért, mert 14,5 millió ember halála a magyar könyvkiadók szemében nem sokat nyom a latban.

Hogy hozzájárulhassak eme iszonyú népirtás emlékének ébren tartásához, mától (április 16) kezdve minden nap egy-egy folytatást teszek elérhetővé az „Élő archívumban”.

Következik a 3-ik rész.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Ukrán – 3. rész

 

A három pont (…) kihagyott szövegrészeket jelent.

 

Krumplilopásért tíz évet adtak. Egy nőt azért ítéltek tíz évre, mert a saját földjéről 100 kukoricacsövet letört két héttel azután, hogy férje éhenhalt.  Egy négygyermekes apa tíz évet kapott ugyanazért a ,,bűncselekményért”.  Egy másik nőt tíz évre börtönöztek be, mert a kolhoz földjéről néhány fej hagymát vitt el.

A nem olyan súlyos cselekményekért elítélteket börtöngazdaságokba küldték, ahol igen kevés kenyeret kaptak, de legalább paradicsomot lophattak. Az ilyen helyekről a rabok az ítéletük rövidsége miatt nem nagyon menekültek el.  Általában azonban csak az anarchia, a tehetetlenség és az enyhített az új törvények szigorán, ha valaki olykor úgy tett, mintha nem figyelne oda, mit csinálnak a parasztok. Csernyihiv tartományban például csupán 5 kilónál több gabona halmozásáért tartóztattak le valakit. A Dnyeptropetrovszk tartományban lévő Puskarivka falu ,,A Harmadik döntő év” nevű kolhozának egyik tagját szokatlanul enyhén, csupán öt évre ítélték, mert házában a saját kukoricaszemeivel teli üveget találtak…

A nem olyan súlyos cselekményekért elítélteket börtöngazdaságokba küldték, ahol igen kevés kenyeret kaptak, de legalább paradicsomot lophattak. Az ilyen helyekről a rabok az ítéletük rövidsége miatt nem nagyon menekültek el.  Általában azonban csak az anarchia, a tehetetlenség és az enyhített az új törvények szigorán, ha valaki olykor úgy tett, mintha nem figyelne oda, mit csinálnak a parasztok. Csernyihiv tartományban például csupán 5 kilónál több gabona halmozásáért tartóztattak le valakit. A Dnyeptropetrovszk tartományban lévő Puskarivka falu ,,A Harmadik döntő év” nevű kolhozának egyik tagját szokatlanul enyhén, csupán öt évre ítélték, mert házában a saját kukoricaszemeivel teli üveget találtak…

Néhány kolhozelnök és párttisztviselő 1932-re már szintén nem tudta, mit csináljon. Augusztusra, amikorra már világossá vált, hogy a gabonatervet nem lehetett teljesíteni, baj lett Szumi tartományban Mihajlivka faluban.  A kolhozelnök és volt partizán, Csujenkó kihirdette a tervet, majd azt mondta, hogy nem hajlandó átadni a gabonát a tagság beleegyezése nélkül. Éjjel elhagyta a falut, de az OGPU elfogta és a falusi szovjet vezetőjével együtt bebörtönözték.  Másnap az ,,asszonyok lázadására” került a sor.  A nők követelték szabadonbocsájtásukat, az adók és a beszolgáltatási kvóta csökkentését. Hatvanhét embert ítéltek el és többeket – így Csujenkót is – kivégezték.

Az év második részében mindennaposakká váltak a támadások a kolhozigazgatók és a helyi kommunisták ellen, akik ,,csatlakoztak a kulákokhoz meg a petljuristákhoz, és nem a gabona élharcosai, de az osztályellenség ügynökei” lettek.

Az ősszel az Ukrán Kommunista Párt ismét panaszkodott azon kolhozok miatt, amelyek ,,minden gabonát…az egész termést a helyi parasztoknak adták”.  Az ilyenfajta ténykedést Hatajevicvs az ,,állam ellen irányuló” tevékenységnek tekintette.

Más esetekben a kolhozelnököket nem azért támadták meg, mert ellenálltak a parancsoknak, hanem mert kibújtak alóluk.  A központi pártszervek továbbra is támadták ,,az egyes pártszervezetek és a kulák opportunisták közötti passzív, képmutató viszonyt…?

Egy ukrán rendelet olyan ,,falusi kommunista csoportokat” említett, amelyek ,,szabotázsakciókat vezettek”. A Komszomol azokat a ,,kommunistákat és komszomolistákat” támadta, akik ,,gabonát loptak és szabotázs cselekményeket hajtottak végre”. A harkovi megyei bizottság szigorúan titkos köriratot küldött ki, amely közölte a felelősökkel, hogy a gabona betakarítási eredményeknek javulniuk kell, különben az érintetteket azonnal ,,a GPU körzeti parancsokságára viszik”.

1932 öt hónapjában a mezőgazdasági középvezetés 25-30 százalékát letartóztatták… Ebben az időben az Ukrajnában ,,bukszírnak” nevezett aktivista brigádok egyszerű banditákként viselkedtek. Módszerükhöz tartozott, hogy összeverték az embereket, majd pedig egy éles szúróélben végződő hosszú rúddal kutattak gabona után. Az egyik falusi így emlékezett rájuk:

,,E brigádok az alábbiakból álltak: egyikük a falusi szovjet elnökségének vagy pedig egyszerűen a falusi szovjet tagja volt.  Ketten vagy hárman a Komszolomtól voltak.  Az egyik kommunista párttag volt és a helyi tanító is velük volt.

Mindegyik brigáddal jött egy úgynevezett szakértő, aki a gabonát kereste.  Hosszú vasrúdja volt, amellyel az elrejtett gabona után kutatott.

A brigádok házról-házra jártak.  Amikor megjelentek, megkérdezték: ,,Mennyi búzájuk van a kormánynak? ,,Nincs semmi. Ha nem hisznek, csak keressék”, hangzott általában a tömör válasz.

A ,,keresés” meg is kezdődött. Kutattak a házban, a padláson, az istállóban, a spájzban, a pincében. Azután kimentek és az udvarban, a disznóólban, a magtárolóban és a szalmakazalban kutattak. Megmérték a kályhát és kiszámították, hogy volt-e akkora, hogy a téglák mögött elrejthettek-e gabonamagot. A padláson összetörték a gerendákat, a házak padlóját ütötték, letaposták a kertet.  Ha valamilyen gyanús helyet találtak, beleszúrták a vasrudat.

1932-ben még mindig fel-fel fedeztek egy kis gabonát – általában 50, olykor még 100 kilónyit is. 1932-re azonban már semmi sem maradt. A legtöbbet, amit találtak, a csirketápláléknak meghagyott öt-tíz kiló volt. Még ezt a ,felesleget? is elvitték.”

 

Egy aktivista azt mondta Alexander Weissbergnek, az orvosnak, hogy ,,a kulákok elleni harc igen nehéz időszakot jelentett. Két alkalommal lőttek rám a faluban és egyszer megsebesítettek. Soha nem felejtem el 1932-et, akárhány évig is élek. A parasztok tehetetlenül feküdtek kunyhóikban.  Végtagjuk felpüffedt. Naponta vitték ki a tetemeket. És ennek ellenére valahogy kenyeret kellett szerezni a falvakból hogy teljesítsük a tervet. Velem volt egy barátom.  Idegzete túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy mindezt elviselje.? ,,Petya”, mondta egy nap, ,,ha ez Sztálin politikájának eredménye, lehet-e igaza?” Hagytam, hadd tépelődjön és másnap odajött hozzám bocsánatot kérni…”

De még itt is voltak, akik még csúnyábban viselkedtek. Az egyik ukrán faluban egy aktivista így emlékezett vissza, miként hajtották végre a rekvirálást: ,,Olykor megkönyörültek az embereken és hagytak nekik egy kis krumplit, borsót és gabonát. A szigorúbbak azonban mindent teljesen kisöpörtek. Nemcsak az élelmiszert és a jószágot vitték el, de minden mozdíthatót, beleértve a falon bekeretezve függő ikonokat, a szamovárt, a festett szőnyegeket és még az ezüstnek kinéző fém evőeszközöket is.  Amit pénzt találtak, azt pedig eltették maguknak.?

De még itt is voltak, akik még csúnyábban viselkedtek. Az egyik ukrán faluban egy aktivista így emlékezett vissza, miként hajtották végre a rekvirálást: ,,Olykor megkönyörültek az embereken és hagytak nekik egy kis krumplit, borsót és gabonát. A szigorúbbak azonban mindent teljesen kisöpörtek. Nemcsak az élelmiszert és a jószágot vitték el, de minden mozdíthatót, beleértve a falon bekeretezve függő ikonokat, a szamovárt, a festett szőnyegeket és még az ezüstnek kinéző fém evőeszközöket is.  Amit pénzt találtak, azt pedig eltették maguknak.?

Az állami és pártfunkcionáriusok természetesen nem éheztek. Ők bőven kaptak enni…

A falusi tanárok tizennyolc kiló húst, két kiló darát és egy kiló zsírt kaptak havonta…

Mind a városokban, mind pedig a falvakban a brutalitás ült tort. A harkovi traktorgyárban az egyik munkára jelentkezőt így utasították vissza: ,,Menj öreg haza a földekre, ott halj meg.”

A Poltava megyében lévő Harszin faluban egy héthónapos terhes nőt elkaptak, amint tavaszi búzát szedett le és egy fával addig verték míg meg nem halt. Bilszkében – ugyanebben a  megyében – Nasztia Szlipenkót, egy háromgyermekes anyát a fegyveres őrök lőtték le, amiért éjjel a kolhozföldről krumplit vitt el…

Kijev megyében Mala Berezankában a falusi szovjet vezetője hét embert lőtt le – közülük három gyereket -, mert gabonát loptak..

Számos jelentés számol be olyan brutális brigádokról, akik a haldoklókat is a temetőbe vitték a halottakkal együtt, nehogy külön utat kelljen megtenniük.  Haldokló gyermekeket és öregeket dobtak a tömegsírba. Volt, aki több napon át is élt.

Egy aktivista így emlékezett:

Hallottam, ahogy a gyerekek fuldokoltak, ordításuk köhögésbe fulladt. Láttam, miként néznek ki a férfiak: rémültek, kegyelemért könyörögtek, gyűlölettel teltek, közömbösek, kétségbeesettek, vagy olykor félőrülten, vad dühvel csattantak fel:

,,Vigyétek. Vigyetek mindent. Még van egy fazék borscs a kályhán.  Nincs benne hús, de van benne répa, káposzta és krumpli. Meg só is.  Vigyétek csak el, elvtársak!  De várjatok még. Leveszem a cipőmet is.  Foltozott, de hátha a proletáriátus meg drága szovjet hatalmunk még tudja használni!”

Iszonyú volt mindezt látni és hallani. Nem szólva arról, hogy résztvenni benne még rosszabb volt… De meggyőztem magam és mindent megmagyaráztam magamnak. Hogy nem szabad az elgyengítő szánalomnak átadni magam. Történelmi szükségességet hajtunk végre. Forradalmi kötelességünknek teszünk eleget. A szocialista hazának gyűjtöttük a gabonát.  Az Ötéves tervnek.

 

Majd hozzátette:

A nemzedékemmel együtt szilárdan hittem abban, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nagy célunk a kommunizmus győzelme volt világszerte és e cél érdekében minden lehetséges volt – hazudni, lopni, százezreket, sőt milliókat elpusztítani, vagyis mindazokat, akik akadályozták a munkánkat…

Úgy érveltem, mint mindenki… még akkor is, amikor láttam, hogy mit jelent a teljes kolhozosítás, hogyan kulákoztak és hogyan fosztották ki irgalom nélkül a parasztokat 1932 és 33 telén…

33 iszonyú tavaszán láttam, ahogyan emberek haltak éhen. Láttam asszonyokat és gyermekeket felfújt hassal, kék bőrrel, akik még mindig lélegeztek, de szemük üres és élettelen volt.  És a tetemeket – a rongyos bekecsben és olcsó nemezcsizmában.  Holttesteket a kunyhókban, a Vologda olvadó havában, a harkovi hidak alatt… Mindezt láttam és nem vesztettem el az eszemet és nem követtem el öngyilkosságot… És azokat sem átkoztam, akik kiküldtek, hogy vegyem el a parasztok gabonáját télen és hogy tavasszal meg arra vegyem rá a járni alig tudó, csontsovány, betegesen felpüffedt embereket, hogy menjenek a földekre élmunkásként vetni a bolsevik terv teljesítése céljából.

A hitemet sem veszítettem el. Mint korában is, hittem, mert hinni akartam.

 

Egy másik aktivista arról emlékezik, hogy miként tudta Sztálint követni és a ,,túlzásokat” a különösen rossz kommunistáknak tulajdonítani, de ,,annak a gyanúja, hogy a borzalmak nem jelentettek véletlent, hanem hogy tervezettek voltak és azokat a legmagasabb helyről hagyták jóvá, eluralkodott bennem. És akkor éjjel olyan bizonyossággá kristályosodott, amely miatt úgy éreztem, teljesen reményvesztett lettem.  Az egésznek a szégyenét könnyebben tudtam elviselni, amikor még az egyes embereket lehetett okolni.”

…Egy korabeli szovjet regényíró az egyik jelenetében egy paraszt felvág egy dézsát, amelyikben korábban zsírt tartottak és felforralja, hogy a fában lévő zsírmaradékot kifőzze. A család azután olyan jót evett, mint amire már régen nem emlékeztek.

Egyik másik történet arról szó, hogy a gyerekek már nem játszottak, mint ahogyan szoktak, emberemlékezet óta, a ,,babkival”, a tehéncsontokkal.  Ez a játék akkor halt ki, amikor a régi csontokat bográcsban felgőzölték, ledarálták és megették.

Egy faluban, ahol a marhák takarmány híján kihaltak, az emberek csalánból készített kenyeret készítettek. Voltak, akik lótrágyát is ettek, mert gyakran találtak benne gabonaszemet.  Kora nyárra már nem maradt csirke és egyéb állat. Akkor kezdték enni a kutyákat és később a macskákat.  ,,Nehéz volt megfogni őket. Az állatok rettegtek az emberektől és megvadultak. Ha megfogták, megfőzték őket. Csakhogy csupa ínból és izomból álltak.  A fejükből pedig húspépet készítettek.”

Egy másik faluban a hó alól szedték össze a makkot és valamilyen kenyérfélét készítettek belőle.  Az egyik pártfunkcionárius így kommentálta a tényt a falusi szovjet vezetőjének: ,,Nézze a parazitákat! Puszta kezükkel szedik ki a hó alól a makkot – mindent megtesznek, csakhogy ne kelljen dolgozniuk?”

—————————-

1932 novemberében is kitörtek Ukrajnában parasztlázadások és kolhozokat is oszlattak fel – átmenetileg.  Leonyid Pljuscs nagyapja egy faluban hullahegyeket látott és főnöke azt mondta róluk, hogy ,,kulák tüntetők voltak”.

A parasztokat általában az dühítette fel és vezette lázadásra, hogy gyakran néhány mérföldre attól, ahol voltak és éheztek, gabonát tároltak. Egy szovjet regényíró így emlékezik 1932-33-ról: ,,A cári időkben, amikor kisebb éhínség tört ki, mindent megtettek, hogy segítsenek. Az öregeknek élelmiszert kölcsönöztek.  A parasztok a városokba mentek, hogy ,Krisztus’ nevében könyörögjenek.  Leveskonyhákat szerveztek nekik és a diákok adományt gyűjtöttek. És itt, a munkások és parasztok kormánya alatt egyetlen gabonaszemet sem adtak nekik”.

Az összes gabonát nem exportálták és nem is szállították el a városokba vagy adták át a hadseregnek.  A helyi magtárakban tartották az ,,állami tartalékot”, amit háború esetére tartalékoltak – az éhínség nem jelentett elegendő indokot kinyitásukra. Poltava tartományban például a raktárakban gyakorlatilag több gabonát nem is lehetett tárolni.

A Szovjetunió több vidékén a tejből vajat készítettek, nem messze az éhező falvaktól.  Illetékteleneknek szigorúan megtiltották a belépést.  A vajat exportcsomagolásban szállították el, rajta a felirattal USSR BUTTER FOR EXPORT (Szovjet exportvaj).

Amikor tehát élelmiszerben nem volt hiány, de egyszerűen megtagadták az éhezőktől, elviselhetetlen ellentétet és provokációt jelentett.

Ez különösen igaz volt, amikor a gabonát a szabadban tárolták és hagyták ott rothadni. Poltava tartományban a Resetylivka állomáson például hatalmas, rothadó gabonahegyeket lehetett látni, amelyeket az OGPU fegyveresei őriztek.  Egy amerikai tudósító a vonatablakból ,,óriási gabonapiramisokat látott, amelyek belülről égve füstöltek”.

A krumpli is gyakran a földeken rothadt. Többezer tonnányit láttak a lubotinói területen, melyet szögesdróttal vettek körül. A rothadó krumpli felügyeletét a Burgonya Tröszttől az Alkohol Tröszt vette át, de azok is a földeken hagyták, mert már szesz készítésére sem volt jó.

A hivatalos jelentésekben mindezt szabotázsként értékelték. Nem csak a sztyeppén, de a gabonafelvonókban és a magtárakban is minduntalan szabotázsakciót fedeztek fel…

Szórványos lázadások is kitörtek, még az éhínség tetőfokán, 1933-ban is.  Április végén Mikolaiv tartományban a novovoznyeszenszkíji parasztok a földeken rothadó gabonára vetették magukat és őket az OGPU géppisztolyosai kaszabolták le.  Poltava tartományban, Szahajdakban éhes parasztok 33 májusában egy magtárat fosztottak ki, de néhányuk már olyan gyenge volt, hogy a hazafelé vezető úton haltak meg.  A többieket másnap letartóztatták.  Sokukat agyonlőtték.  A megmaradtakat öt és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélték.

Szórványos lázadások is kitörtek, még az éhínség tetőfokán, 1933-ban is.  Április végén Mikolaiv tartományban a novovoznyeszenszkíji parasztok a földeken rothadó gabonára vetették magukat és őket az OGPU géppisztolyosai kaszabolták le.  Poltava tartományban, Szahajdakban éhes parasztok 33 májusában egy magtárat fosztottak ki, de néhányuk már olyan gyenge volt, hogy a hazafelé vezető úton haltak meg.  A többieket másnap letartóztatták.  Sokukat agyonlőtték.  A megmaradtakat öt és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélték.


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »