Az újságban üzengetnek Hosszú Katinkának, hogy béküljön ki Tusuppal

Az újságban üzengetnek Hosszú Katinkának, hogy béküljön ki Tusuppal

Előfordulhat, hogy mégsem Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó egyesülete kapja meg az egykori csillebérci úttörőtábort, hogy ott úszóakadémiát csináljon – írja a Bors. A kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy meg kell kezdeni a Hosszú Katinka Sportakadémia előkészítő munkálatait, de az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő bulvárlap most azt írja: a kabinet „kezdi megelégelni” az úszó körül kialakult bizonytalan helyzetet.

A bizonytalan helyzet azt jelenti, hogy Hosszú – bár erről nyilvánosan soha nem beszé – vélhetően összeveszett férjével és edzőjével, Shane Tusuppal. A Bors egy névtelen bennfentesre hivatkoza azt írja, ez azért lehet gond, mert Hosszú Katinkával szemben Tusup ért az üzlethez, képes lehet jövedelmezően működtetni a sportakadémiát. Ha az úszónő kiesik a kormány kegyeiből, állítólag a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás veheti át a projektet, és a szintén olimpiai bajnok Kovács Ági segédkezhet neki.

Nem ez az első alkalom, hogy a Borsból kiderül, valójában Shane Tusup fontosabb, mint Hosszú Katinka. Januárban Hargitay András volt úszókapitány magyarázta egy, a lapnak adott interjúban, hogy az úszónő legfeljebb öt év múlva visszavonul, míg az edző akár még negyven évig is dolgozhat. Márpedig – érvelt Hargitay – érdemes lenne őt megtartani hosszabb távra is, más úszók edzőjeként, hiszen szemmel láthatóan működik a módszere.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »