Az új magyar EP-képviselő szeretne szerepet vállalni a Fidesz és az Európai Néppárt közötti párbeszédben

Az új magyar EP-képviselő szeretne szerepet vállalni a Fidesz és az Európai Néppárt közötti párbeszédben

Schaller-Baross Ernő megerősítette, hogy az uniós parlamentben a jogi és a foglalkoztatási szakbizottságok tagja lesz, és előbbiben például folytatják a munkát azzal a céllal, hogy az uniós intézmények ne lépjék át a működésük jogi kereteit.

Mindenképpen szeretne részt vállalni a Fidesz és az Európai Néppárt közötti párbeszédben Schaller-Baross Ernő. A Fidesz-KDNP új európai parlamenti képviselője erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt, amely kedden jelent meg.

Emlékeztetett arra, hogy lakosságarányosan a Fidesz-KDNP-delegáció a legerősebb a néppártban, a tagpártok közül „messzemenőkig ez a lista érte el a legjobb eredményt 2019-ben”. „Számomra nem kérdés, hogy az Európai Néppárt soraiban szükség van a józan, konzervatív, kereszténydemokrata hangokra, szükség van a Fidesz-KDNP-re. Kijelenthetem, hogy EP-képviselőként én is az utóbbi gondolkodásmódot fogom képviselni” – mondta Schaller-Baross Ernő.

Úgy vélte, hogy az év legfontosabb feladata a koronavírus-járvány megfékezése lesz, politikai pártállástól függetlenül ezt kell segítenie mindenkinek. „Kézenfekvő lenne, hogy az EU legyen a védekezés motorja, de ahogy azt az első hullám idején már tapasztalhattuk, globális kihívásokra nem feltétlenül a globális válaszok a leghatékonyabbak, a lokális, állami szintnek is rugalmasnak kell lennie” – fogalmazott.

Hírdetés

Schaller-Baross Ernő megerősítette, hogy az uniós parlamentben a jogi és a foglalkoztatási szakbizottságok tagja lesz, és elmondta, hogy mindkét bizottság várhatóan a figyelem előterébe kerül az elkövetkező időszakban. A jogi bizottságban például folytatják a munkát azzal a céllal, hogy az uniós intézmények működésük során ne lépjék túl azokat a jogi kereteket, amelyeket a szerződések előírnak. „Folyamatosan a tagállamokon kérik számon a jogállamiságot, holott azokat az uniós szerveknek ugyanúgy be kellene tartaniuk” – szögezte le.

Szintén a bizottsági munkával kapcsolatban a képviselő kiemelten fontosnak tartja, „hogy az online platformok működésére stabil jogi keretet hozzunk létre, különös figyelemmel arra, hogy korlátok közé szorítsuk ezen high tech-impériumok azon gyakorlatát, amely súlyosan sérti a szólásszabadság elvét és gyakorlatát”. Hozzáfűzte: „nem pusztán politikai sérelmekről van szó, hiszen a korlátozásokkal valójában a felhasználókat zárják buborékba és fosztják meg őket a szabad tájékozódás lehetőségétől. (…) Meg kell akadályozni az online cenzúrát, miközben olyan szabályozásra van szükség, ami biztonságos online teret teremt, megakadályozva a jogellenes tartalom terjedését.”

Schaller-Baross Ernő elmondta azt is, hogy célja a magyar kis- és középvállalatok, mikrovállalkozások érdekeinek előtérbe helyezése. A jogi bizottságban több olyan javaslat is folyamatban van, amely a fenntarthatóság, a fair trade, az elszámoltathatóság elveinek olyan értelmezést ad, amely a kis- és középvállalatok számára súlyos terheket jelentő intézkedésekhez, észszerűtlen adminisztratív terhekhez vezet – hangsúlyozta.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »