Az új amerikai elnök 17 rendeletet hoz hivatalba lépése után

Az új amerikai elnök 17 rendeletet hoz hivatalba lépése után

Kampányígéreteit teljesítendő tizenhét rendelet ír alá már a beiktatása napján, szerdán Washingtonban Joe Biden megválasztott amerikai elnök, egyebek mellett országának a párizsi klímaegyezményhez és az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) való visszatéréséről, valamint a bevándorlás kérdéséről – közölték szerdán a politikus tanácsadói.

Az Egyesült Államokban eddig 400 ezer halálos áldozattal járó koronavírus-járvány korlátozása érdekében az új elnök rendeletet ad ki a kötelező maszkviselésről a szövetségi intézményekben, és a szövetségi alkalmazottak számára. Antony Fauci legfőbb amerikai járványügyi szakértő már csütörtökön felszólal az Egyesült Államok nevében a WHO végrehajtó tanácsában – közölte szerdai sajtótájékoztatóján új kormányzat Covid-19-járvánnyal kapcsolatos erősfeszítéseinek összehangolásáért felelős Jeff Zients.

A bevételi forrásukat elvesztők számára az elnök rendeletben hosszabbítja meg a kilakoltatásra és a szövetségi forrásból fizetett diákhitelek törlesztésére elrendelt moratóriumot. A demokrata párti politikus, aki elnöksége egyik fő kérdésévé tette az általános felmelegedés elleni harcot, már szerdán levelet küld az ENSZ-be, hogy az Egyesült Államok egy hónapon belül ismét csatlakozhasson a párizsi klímaegyezményhez – jelentette be Gina McCarthy, az új elnöki csapat éghajlati kérdésekben illetékes vezetője.

Biden ígéretet tett arra, hogy elindítja az Egyesült Államot azon az úton, amelyen 2050-ig elérhetik az általános felmelegedését felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának zéró szintjét. A harc nem lesz egyszerű, tekintettel az egyesült államokbeli politikai megosztottságra, a fosszilis üzemanyagokat kitermelő cégekre és az amerikai politika miatt aggódó nemzetközi partnerekre – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Hírdetés

Donald Trump tavaly léptette ki országát a 2015-ben Párizsban aláírt nemzetközi klímaegyezményből, azzal érvelve, hogy az túl sokba kerül az amerikai gazdaságnak és kevés kézzelfogható előnye lesz.

A demokrata párti elnök „ünnepélyesen kihirdeti” a Mexikóval közös határon épülő, a védelmi minisztérium költségvetéséből finanszírozott fal munkálatainak felfüggesztését is. Ezzel párhuzamosan Joe Biden bevándorlási törvénytervezetet nyújt be a kongresszusba, amely több mint 700 ezer, még gyermekként illegálisan az Egyesült Államokba érkezett fiatal és más rendezetlen helyzetben lévő bevándorló számára kínálja fel a bizonyos időkorlátok és feltételek melletti honosítás lehetőségét.

A reformtervezet előirányozza egyebek mellett pótlólagos források – négy év alatt 4 milliárd dollár – biztosítását a határőrizet megerősítéséhez Salvador, Guatemala és Honduras határán, illetve a három ország számára nyújtandó segélyprogramhoz, ezekből az országból érkezik ugyanis a legtöbb bevándorló és menekült.

Az új elnök fellép a faji egyenlőtlenségek elleni is: rendeletet ír alá, amelyben arra utasítja a szövetségi hivatalokat, vizsgálják felül a programjaikban és politikájukban meglévő egyenlőtlenségeket – közölte Susan Rice, a Belpolitikai Tanács leendő igazgatója.

A tanácsadók szerint a szerdai intézkedéseket további rendeletek és kihirdetések követik a következő napokban


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »