Az ügyészség szerint az összevert angoltanárnő halálát szívelégtelenség okozta

Az ügyészség szerint az összevert angoltanárnő halálát szívelégtelenség okozta

A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság nyomozójának friss határozata, melyet csütörtökön juttatott el a Pozsonyi Kerületi Ügyészségre, kimondja, hogy Macáková halálát nem valaki más okozta, hanem halálának közvetlen oka a szívelégtelenség volt, melyet ismétlődő tompa erőszak hatására szenvedett el. A határozat egyelőre nem jogerős.

Brutálisan összevertek egy 34 éves nyelvtanárnőt Pozsonyban. Az életét már nem tudták megmenteni

Macáková dokumentált sérülései alapján a szexuális bántalmazást egyértelműen kizárták.

Hírdetés

Matej Izakovič, a Kerületi Ügyészség ügyésze és szóvivője a sajtónak elmondta, hogy a haláleset ügyében többféle szakértői vizsgálatot is lefolytattak, összesen 80 tanút hallgattak ki, begyűjtötték az összes környékbeli kamerafelvételt is. Ezen felül több házkutatásra is sor került.

Az ügyész kiemelte, hogy több medializált információ, főleg azok, melyek a nyomozás kezdetén kerültek ki, nem segítettek a nyomozás objektív szemlélésében, és kártékony hatása lehetett az áldozat családtagjaira is. További információkat egyelőre nem közölnek, miután a nyomozó határozata még nem jogerős.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »