Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett László Petra ügyében – pénzt akarnak a kirúgott operatőrtől, illetve annak kimondását, hogy bántani akarta a szír terroristát

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett László Petra ügyében – pénzt akarnak a kirúgott operatőrtől, illetve annak kimondását, hogy bántani akarta a szír terroristát

Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat megrúgó operatőrnő ügyében – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

A nőt a Szegedi Járásbíróság január 12-én első fokon garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és három évre próbára bocsátotta.

Szanka Ferenc szóvivő elmondta, az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását kéri a Szegedi Törvényszéktől, illetve "annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni".

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készített anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről. A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva forgatott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és folytatta a munkát. Ezt követően a vádlott a következő férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd egy futó kislányt is térdmagasságában, jobb lábfejével megrúgott. Ezután egy gyermekével kezében elszaladni igyekvő férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a "vádlott a férfi haladási iránya felé emelte bal lábát", a bíróság álláspontja szerint azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy hozzá is ért volna.

A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emlékei vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától, csupán védekezett, tettével az egyenruhások munkáját igyekezett segíteni.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

Azt hittük, tehetségének köszönheti sikerét, de csendben megváltak a László Petra mellett hasra vágódó szír fociedzőtől

László Petra díjat vett át – szinte mindenki eltitkolta, de a zsidó bloggerek jól leleplezték

Lengyel lap: László Petra esetét is elferdítették, hogy a magyarok rasszistázására használhassák

Be akarja perelni László Petrát a szíriai betolakodó, akit még a hazai médiazsidók egy része szerint sem gáncsolt el

"Nem kezdeményeztem erőszakot, a futás helyett a védekezést választottam" – itt a teljes László Petra-interjú

A kurd párt lapja szerint is a Dzsubhát en-Nuszrá terrorszervezet harcosa volt az "elgáncsolt" szíriai migráns

"Nincs jogunk Isten vagy a bíróság helyett megbocsátani, Petra" – így gyűlöl, miközben mást vádol gyűlölettel a keresztényből a talmudisták gyöngyévé előlépett Balavány


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »