Az SaS ultimátuma az OĽaNO-nak

A liberálisok elnökségi ülésén döntés született. Azt azonban még mindig nem tudni, hogy az SaS távozik-e, vagy marad a kormányban. Egyelőre az a biztos, hogy Matovič és az OĽaNO ultimátumot kapott: ha nyár végéig nem mond le a pénzügyminiszter, akkor Sulíkék távoznak a kormányból. Valóban olyan helyzetben van az SaS, hogy zsarolni tudjon?

A liberálisok egyszer ezt már eljátszották. Emlékezzünk csak a 2021-es kormányválságra, amikor Richard Sulík bejelentette, ha Matovič marad a miniszterelnök, akkor az SaS kivonul a kormányból. Érdekesség, hogy abban a kaotikus időszakban jelentették be, hogy Szövetség néven alakul meg az egységes magyar párt, felkészülve az előrehozott választások lehetőségére.

Erre azután nem került sor, ugyanis Matovič magát az áldozat szerepébe helyezve bejelentette, hogy a kormányzás folytatása érdekében lemond a miniszterelnöki tisztségéről. Tegyük azért hozzá, inkább volt ez egy elegáns helycsere, hiszen az akkori pénzügyminiszterrel, Eduard Hegerrel cseréltek helyet. Akkor a tüzet sikerült eloltani, na de vajon most mivel rukkolnak elő? 

Létezik az a recept, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon?

Mert az biztos, hogy valamivel elő kell állnia az OĽaNO-nak, és meg kell oldani a Matovič jelentette problémát, az SaS ugyanis feldobta Hegeréknek a labdát. A jelenlegi kormányfőnek pedig kezd kínossá válni a helyzet, hiszen lassan tényleg szembesülnie kell azzal, ha nem találnak megoldást a Matovič-kérdésre, akkor könnyen megbukhat a Heger-kabinet.

Tisztázzuk azonban azt, hogy az SaS kivonulásával még nem bukik meg a kormány. A koalíció ugyan elveszítené parlamenti többségét, kisebbségi kormányzás formájában működhetne tovább.

Hírdetés

Ehhez néhány független képviselő állandó segítségére lenne szükség. Ez viszont nagyon ingoványos talaj lenne a kormánykoalíciónak: ha további képviselők távoznak, akkor már szinte esélytelen lesz fenntartani a kormányzást.

Az SaS tudja, most kínálkozik a legnagyobb esély, hogy Matovičot félreállítsák.

Sulíknak és az SaS-nek is talán azért lehet ilyen nagy az önbizalma, mert a napokban dőlt el, hogy a Volvo svéd autógyártó cég Kelet-Szlovákiába érkezik. Sulík így komoly eredményt tud felmutatni, és azt bizonyítani, hogy az SaS fontos eleme a kormánykoalíciónak.

Vajon mire játszik Matovič, van neki „B“ terve? Az biztos, nem lesz könnyű nyara az OĽaNO-nak, hiszen, ha a mozgalmon belül nem lesz megegyezés, akkor könnyen széteshet a formáció, amellyel tovább bonyolódhat a helyzet.

Az SaS van most előnyösebb helyzetben, ők határozzák meg a feltételeket az OĽaNO-nak. Ezt tudja Heger is, ezért az egyetlen esélye az lehet, ha sikerül valamiféle kompromisszumos megoldásra jutnia az SaS-el. Erre megvan az esély, de Matovičnak is tennie kell ezért valamit.

Kérdéses viszont, hová tudna még hátralépni Matovič úgy, hogy elmondhassa, még mindig fontos szerepet tölt be?

Mindenkinek jól fog jönni a nyári szünet. különösen Matovičéknak, akiknek elég idejük lesz gondolkodni Sulíkék feladványán.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »