Az őrült forgásba hajtott műhold még küldött egy képet, majd letörtek a paneljai

71 milliárd forintot költöttek rá, de a tervezett három év alatt egy hiba miatt csak négy hónapig működött a japán Hitomi műhold. A sztori nagy blamázs a NASA-nak és más kutatócsoportoknak is.

Mielőtt végleg megsemmisült volna a szerencsétlen sorsú japán Hitomi műhold, sikerült felvételt készítenie egy 250 millió fényévnyire lévő galaxishalmazról – adta hírül a BBC hírportálja. A 2016 februárjában felbocsátott Hitomi röntgenteleszkópos csillagászati kutatóműholddal márciusban megszakadt a kapcsolat.

Mielőtt azonban végleg megsemmisült volna, a kutatóknak sikerült kinyerni belőle adatokat a Perszeusz galaxishalmaz gázairól, az eredményeket a Nature tudományos folyóirat közölte. Az adatok azt mutatták, hogy a galaxisok közötti gáz nem örvénylik olyan erővel, mint várták volna.

A Hitomi újgenerációs műholdnak három éven át kellett volna az űrből tanulmányoznia a galaxishalmazokat és a fekete lyukakat. Több mint negyedmilliárd dollárba (71 milliárd forint) került, a kutatásban részt vett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), valamint japán, brit és más kutatócsoportok is.

A Hitomit – melynek japán neve pupillát jelent – azért vesztette szem elől a földi irányítás, mert egy szenzor tévesen azt érzékelte, hogy az űreszköz forog, és amikor a fedélzeti irányítórendszer ezt megpróbálta korrigálni, őrült forgásba hajtotta a Hitomit, amíg vélhetően le nem törtek a napenergia-paneljai. Hasonló műholdat legközelebb 2028-ban készül az űrbe juttatni az Európai Űrügynökség (ESA).

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Lemondtak a méregdrága japán műholdrólÚjabb megfigyelő műholdat küldött az űrbe az ESA10 dolog, amit kevesen tudnak a műholdakrólRovatok: TudományTelepülés: VilágCímkék: tudomány, űrkutatás, műhold, műszaki hiba, Hitomi, ESA, NASAForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »