Az ország lakosságának 16,3 százalékát fenyegette szegénység tavaly

Az ország lakosságának 16,3 százalékát fenyegette szegénység tavaly

Csökken Szlovákiában a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázata. A kormánynak sikerül teljesítenie azt a célkitűzését, hogy 2020-ig legalább 170 ezer embernek sikerüljön elkerülnie az elszegényedést – közölte a munkaügyi minisztérium a társadalmi integráció előmozdítására és a szegénység elleni küzdelemre vonatkozó nemzeti keretstratégia értékelésére alapozva.

Az EU SILC 2018 felmérése alapján Szlovákiában 872 301 embert, a teljes népesség 16,3%-át fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség. Az elmúlt tíz évben a különféle intézkedéseknek köszönhetően mintegy 239 ezer embernek sikerült ezt elkerülnie, amivel a munkaügyi minisztérium közlése szerint 140,4%-ra sikerült teljesíteni az eredeti célkitűzést.

A minisztérium beszámolója alapján a 2019-es nemzeti reformprogramban és cselekvési tervben fogalmazták meg a legfontosabb intézkedéseket.

Hírdetés

„A cél a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázatának csökkentése, valamint az integráció támogatása” – közölte a minisztérium.

A célcsoportot a szegénység kockázatának kitett, alacsony jövedelmű állampolgárok alkotják, valamint az olyan családok, ahol senki sem dolgozik, vagy csak alkalmi munkákat vállalhatnak.

A tárca tájékoztatása szerint számos intézkedést hoztak, amelyeknek köszönhetően sikerült csökkenteni a tartósan munkanélküliek számát, a jelentés szerint a kormány a foglalkoztatásra és a munkaerő-piaci intézkedések hatékonyságára koncentrált. A fiatalok elhelyezkedésének támogatása, például a munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálása szintén prioritás. A marginalizálódott roma közösségekre továbbra is odafigyelnek az illetékes hivatalok.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »