(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
A Magyar Hírlap oldalán még két részletben közölve is hosszú nyílt levél (I. és II.) jelent meg „Ferenc testvérnek”, azaz Ferenc pápának címezve. A kormányhoz közeli polgár véleményírásán túl a napokban Orbán Viktor is hosszabban vallott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezése körüli rejtélyekről és Ferenc pápához fűződő viszonyáról. A két írásban egy alternatív keresztény identitás ölt testet. Az izgalmasságát számomra az adja, hogy az az én keresztény identitásomtól teljesen eltér. Vajon a kereszténység ilyen gazdag, hogy abban elfér Orbán Viktor és az én kereszténységem is, vagy egyikünk kilóg sorból?
Amikor értesültem róla, hogy Kiss Antal a Magyar Hírlap felületén ismét egy nyílt levelet fogalmazott, de ezúttal Ferenc pápának, megijedtem. Vajon el akarja érni, hogy Ferenc pápa YouTube-csatornája is elnémuljon? A teológus jelző mögé rejtőző, de főállásban egy kormányzati háttérszervezetet vezető Kiss tavaly vált országosan ismertté, amikor Hodász András katolikus papot szólította meg az Indexért szervezett tüntetésen való részvétele miatt. A nyílt levélben fogalmazott nyilvános megrovás után pár nappal elhallgatott Hodász népszerű evangelizációs YouTube csatornája. Jó hírünk van, Ferenc pápáé továbbra is elérhető.
Az ijedtséget azonban hamar felváltotta a meglepettség. Kiss Antal nyílt levele ugyanis – egy rövid sértő felvezető után – köszönőviszonyban sincs a kormánypárti holdudvar közíróitól megszokott pápagyalázásokkal. Kiss tiszteli és érteni véli a Szentatyát, és szavait olvasva bennem is az a kép rajzolódott ki, hogy fontosak számára Róma püspökének szavai és útmutatása. Azon kevesek egyike volt, aki kormánypárti mivolta ellenére részt vett a Csíksomlyóban bemutatott pápai szentmisén, és aki hajlandó Ferenc pápa írásait közvetlenül is elolvasni.
Ahhoz képest, hogy a Ferenc pápa-tisztelet párját ritkító a fideszes táborban, Kiss Antal világképe elég sajátos. A nemzeti, kollektív önkritikán túl kormánypárti önkritika nem domborodik ki a szövegben. Kisst talán az az érthető szándék is vezérelte, hogy megpróbálja kibékíteni és közös nevezőt keresni az általa tisztelt Ferenc pápa és aközött a tábor között, amelynek tagjai közé sorolja magát. Az általa megfogalmazott önkritika célkeresztjében általánosságban a világ áll, amelyről ugyan alázatosan többes szám első személyben beszél, így elismerésre méltóan sorsközösséget vállal, de azért saját magát és saját közösségét érezhetően és különösebb kételyek nélkül a jó oldalra sorolja.
Kevés helyen olvastam olyan magasztos kormány dicsőítést, mint ahogy Kiss Antal Ferenc pápának jellemezné Orbán Viktor munkáját: „minden nagyszerű, a családokat és keresztény közösségeinket, a világ üldözöttjeit a maguk otthonában is segítő, valóban világszinten is kiemelkedő és nagyszerű kormányzati intézkedések”. Ejha, Ferenc pápa alighanem elmorzsolna egy könnycseppet meghatódottságában. Ugyanígy – természetesen emberileg teljesen érthető módon – saját önkéntes tevékenységét is hosszan méltatja a teológus, kormányzati vezető. Öt gyerek, önkéntesség, jótékony mozgalmárkodás, imaszolgálat, elkötelezett hitélet. Nem gúnyolom ki, Kiss Antal valóban tökéletesen megtestesíti a katolikus mintapolgárt, és ennek jól láthatóan tudatában is van. A katolikus mintapolgár, aki a kálvinista miniszterelnök szolgálatába szegődött. Megvalósult az ökumené, halleluja! Ejnye, no, iróniára semmi ok, mert ebből az ökumenéből én vagy kimaradok, vagy kormányzati csatornákon tévesztenek meg minket a kereszténység lényegéről.
Az elkárhozástól való félelem még Orbán Viktort lelkét is nyomja, legalábbis a Glas Koncila nevű horvát hetilapnak adott interjúja szerint: „félek, ahogy a keresztények szoktak félni. Nem szeretnék elkárhozni”. A szlovák Postoj lapnak pedig magát hitvalló kereszténynek nevezte a miniszterelnök. Emlékszem, amikor azokat a mondatokat olvastam a szintén hosszas interjú legvégén, kisebb gyomrosként éltem meg. Ha Orbán Viktor hitvalló keresztény, ki vagyok én?
A párbeszéd mellett elkötelezett és kiengesztelődést kereső állampolgár vagyok, önkéntes misszióm következetességéből fakadóan nem is szabadna kérdésként felvetnem, hogy a miniszterelnök úr vagy az én kereszténységem egymást kizárhatnák. Megrettenek kijelentésem árnyékától valóban, mégis megteszem, nem gondolom ugyanis, hogy Orbán Viktorral egyetemben lehetek én hitvalló keresztény. Ha Krisztus egy olyan személy, akit (a mai) Orbán Viktor követ jól, de legalábbis nálam jobban, azt a Krisztust én nem követem. Sőt, nem is vallom. De az Úr Jézust nem olyannak ismerem.
Hogyan lehet mégis az, hogy intézményes egyházak sora és felszentelt szolgálattevők népes gyülekezete fordítva látja? Egészen könnyedén. Jézus korában is más Messiást keresett volna korának vallási, politikai elitje. A tisztes, vallásos állampolgár, ha fellapozhatta volna a Kajafás által tollba mondott propagandát, és jóhiszeműen hitt volna a főpapi szónak, olyan cirkalmas véleménye lett volna Jézusról, mint ma van sokaknak Ferenc pápáról.
Kiss Antal útja ebben a párhuzamban egyedi, mert ő bár elismeri – képletesen szólva – Kajafást, de odahallgat Jézusra is. Az utóbbi a lényeg. Kiss Antalról elhiszem, hogy szívében is csendül az Ige, míg Orbán Viktorról csak azt látom, hogy az ajkán csendül. Orbán Viktor tökéletesen felrajzolja a csak szokássá merevedett, lélekben megfogyatkozott kereszténységet, amelynek üressége a legékesebb bizonyíték az az örök harc, amely az idézett interjúkban is fájóan megmutatkozik. Jézus csak sajátjaival harcolt. Azzal a közösséggel harcolt legszenvedélyesebben, amelyhez leginkább közel állt, a farizeusok iskolájával. Orbán Viktor ezzel szemben mindig valaki mást talál meg vagy talál ki, akiket emellé még súlyosan démonizál is.
Lehet, hogy az én soraim is így olvashatók, de én nem kívánom Orbán Viktort démonizálni. Sokat látom, sokat hallom, de pontosan tudom, hogy róla, mint emberről keveset tudok, sőt, semmit, mert valódi emberi, gyarló arcát alig engedi látni hagyni. Ismerem viszont a tetteit, amelyek objektíven megítélhetőek. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy inkább előbb, mint utóbb, láthassuk meg az őszinte arcát, akkor szabadulnának fel sokan imázsának igézetéből.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
