Az ombudsmannak sem tetszik a kijárási tilalom

Az ombudsmannak sem tetszik a kijárási tilalom

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot és korlátozások új élethelyzeteket eredményeznek, de jogi kérdéseket is felvetnek.

Mária Patakyová ombudsman egy közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy figyelemmel követi a korlátozások emberjogi vonzatait. Kiemeli, a kijárási tilalom az alapvető jogokba való rendkívül nagy beavatkozás, amely az alkotmányosság határán mozog. Nyugtalanítónak tartja, hogy a tilalom alóli kivételek megfogalmazása nagyon pontatlan. Ennek következtében például az elvált szülőknek a gyermekükre vonatkozó láthatási joga körül bizonytalanság alakult ki. Az ombudsman szerint az a szülő, aki nem közös háztartásban él gyermekével, de érvényesíteni szeretné láthatási jogát, azt kockáztatja, hogy megsérti a kormány korlátozó rendelkezéseit, amiért büntetést is kaphat. Hozzáteszi, az illetékesek erről a kérdésről nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást.

Patakyová a hivatalos szervekre nézve nem kötelező érvényű állásfoglalást adott ki, amelyben azt írja, szerinte az elvált szülők által nevelt gyermeknek az egyik fél általi átadására, illetve másik fél általi átvételére a kijárási tilalom alóli kivételeket tartalmazó kormányhatározat második pontja érvényes. Eszerint a pont szerint abban az esetben ki lehet menni, amikor létszükségletek bebiztosításáról van szó. Ezek közé tartozik a gyermekekről való gondoskodás is, hiszen egy válás során a bíróság határozza meg, hogy az egyes időszakokban melyik szülő gondoskodik a gyermekről. 

Hírdetés

Az ombudsman továbbá hangsúlyozta, ezen álláspontot fogja képviselni akkor is, ha a gyermek átadása vagy átvétele miatt valamelyik szülőt megbüntetnék. Patakyová ezzel együtt arra kérte az érintetteket, hogy a húsvéti ünnepek alatt a gyermek lehetőség szerint végig az egyik szülőnél legyen. Az ombudsman ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a járvány miatt életbe lépett intézkedések miatt elvben elfogadható, ha az egyik szülő nem tudja érvényesíteni láthatási jogát. „Hiszen a kijárási tilalom miatt ellehetetlenülhet a gyermek átadása” – írja az ombudsman.

Marek Domin, a Comenius Egyetem Alkotmányjogi Tanszékének docense szerint amennyiben a kijárási tilalom közegészségügyileg indokolt, akkor nem alkotmányellenes. Ezzel együtt véleménye szerint a kivételek megfogalmazása problémás lehet. Ezek miatt ugyanis jogi vitákat kiváltó esetek keletkezhetnek. „Ez azzal is összefügg, hogy az ország polgárai először találkoznak ilyesmivel” – mondta a jogász, és hozzátette, hogy a rendőröknek a rendelkezést nem szó szerint kellene betartatniuk, hanem annak a célját kellene szem előtt tartaniuk. Így azt, hogy megakadályozzák az emberek tömeges gyülekezését.

(TASR, czg)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »