Az olvasás élményével is gazdagodhatnak a családok

Radírozzuk ki a különbségeket! címmel idén nyáron is meghirdette tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy ezáltal országszerte több mint ezer gyermeknek tegye örömtelibbé a tanévkezdést. A programhoz támogatóként csatlakozott a Magyar Olvasástársaság is: öt könyvkiadóval együttműködve mesekönyvek, ifjúsági regények, ismeretterjesztő olvasmányok is kerülnek idén a tanszercsomagok mellé, hogy az olvasás élményével gazdagodjanak a családok.

Az olvasás kiemelkedően fontos szerepére kívánja felhívni a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat a Magyar Olvasástársasággal együttműködve. Az együttműködés első lépéseként a Magyar Olvasástársaság öt kiadó – a Móra, a Geopen, a Pagony, a Kálvin és a Harmat Kiadó – jóvoltából több mint hatszáz könyvet, köztük képeskönyveket, meseregényeket, ifjúsági ismeretterjesztő könyveket adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, hogy az augusztus végén záruló tanszergyűjtő programban idén ne csak iskolatáskákkal és írószerekkel, hanem gyermekeknek szóló igényes és tartalmas olvasmányokkal is támogassák a nehéz helyzetben lévő családokat.

Radírozzuk ki a különbségeket F. MRSZ

Fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat

– Az iskolai teljesítményt nagyban befolyásolja a családi háttér. Hazai és nemzetközi kutatások mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek naponta tizenöt percet mesélnek és vannak saját könyveik, azok lényegesen jobb szövegértéssel rendelkeznek és jobban szerepelnek az iskolában. Fontosnak gondoltuk, hogy ezen az úton is eljussanak azokhoz a gyerekekhez a színvonalas, nekik szóló könyvek, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy könyvet vásároljanak – mondta az együttműködés céljáról Pompor Zoltán, a Magyar Olvasástársaság elnöke.

Mese könyvek F. MRSZ

Fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat

A felajánlást Szilágyi Kinga, a Magyar Református Szeretetszolgálat szociális és adománykoordinációs szolgálatvezetője vette át, aki elmondta: rendkívül hálásak a Magyar Olvasástársaság nyitott és támogató hozzáállásáért. – Szeretetszolgálatunk a Magyar Olvasástársasággal együttműködve olyan programokat, köztük könyvgyűjtéseket, módszertani segédanyagok kidolgozását, olvasótársképzést szeretne megvalósítani, amelyek kézzelfogható segítséget nyújtanak a családoknak ahhoz, hogy a gyermekeiknek a mesehallgatás és a könyvolvasás mindennapos élménnyé váljon – ismertette a jövőbeli terveket a szolgálatvezető.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Radírozzuk ki a különbségeket című tanszergyűjtő programja támogatható a 1358-as adományvonal hívásával (ez hívásonként ötszáz forint adományt jelent), online az adomany.jobbadni.hu oldalon, valamint átutalással a 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámra. A közleménybe be kell írni, hogy „tanszer”.