Az oltott diákokat jobb jeggyel kecsegtette egy tanár egy tamási iskolában, panasszal éltek ellene

Az oltott diákokat jobb jeggyel kecsegtette egy tanár egy tamási iskolában, panasszal éltek ellene

A Tamásiban működő Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen panaszt emeltek a szülők, amiért a saját óráin szétültette volna a koronavírus ellen oltott és oltatlan diákokat, utóbbiakat hátra – számol be az esetről a Blikk.

Az egyik érintett szülő a Blikknek elmondta azt is, hogy a tanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy egy érdemjeggyel jobbat ad azoknak, akiknek van oltási igazolványuk.

Hírdetés

Gasparics László, a Tolna megyei iskola igazgatója a lapnak azt elismerte, „kicsit túlzásba esett” a kollégája, de már rendeződött a helyzet. Végül behívta, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítette az oltás alapján tett megkülönböztetés miatt. Egyébiránt a biológiatanárt a maga részéről jó embernek, illetve pedagógusnak tartja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »