Az olimpia azért nem egy foci-Eb

Az olimpia azért nem egy foci-Eb

Nem vonzott annyi vendéget a teraszokra az olimpia, mint a labdarúgó-Európa-bajnokság. A versenyszámok késő éjszaka vagy hajnalban kerültek képernyőre, és az olimpia ideje alatt a szeszélyes időjárás sem tett jót a szabadtéri rendezvényeknek. Több vendéglős azt mondja: a jogdíj is olyan drága, hogy nem érte meg belevágni a közvetítésbe.

A labdarúgó-Európa-bajnoksághoz képest megcsappant a nézőszám az egyik budai étteremben. Mivel az olimpiát nem Európában rendezték, ezért ötórás időeltolódással kerültek a versenyszámok a képernyőre. „Az olimpia alatt nyilván itt a felvételről való közvetítés, illetve a késő éjjeli élő közvetítések időpontjai miatt lényegesebb vendégszámcsökkenés volt, tehát a teraszok egyáltalán nem voltak olyan szinten tele” – mondta Várvízi Péer, a Larus Étterem séfje.

Pécsett is több vendéglátóhely megpróbálkozott az olimpia közvetítésével. A szeszélyes időjárás miatt az extra szolgáltatás nem jött be, volt ahol szinte érdektelenségbe fulladt. „Az Artisjusnak kellett napi szinten 2-3 ezer forint környéki pénzt fizetni, tehát ebből ki lehet számolni, hogy 20 nap volt, 17 nap volt az olimpia, hogy körülbelül mennyibe kerülhetett ez a közvetítéssorozat nekünk” – jegyezte meg Jobbágy Kornál, a Vasutas Borkert és Fröccsölde vezetője.

Az egyik szegedi vendéglőnek a tulajdonosa is a jogdíjra panaszkodik. „Olyan drága a szerzői jogdíj, itt havi felbontásban, hogy nem éri meg” – mondta a Betyárok Tanyája tulajdonosa. Ezért a hónap végén leszereli a tévékészüléket. „Főleg az Európa-bajnokság, a foci-Európa-bajnokságnál volt teljes telt ház. Mezekbe, zászlókba öltözve, befestett arcokkal, 80-100 ember szurkolta végig a meccseket. Az olimpiánál már kevesebb volt az érdeklődés, éppen-éppen 2-3 ember belenézett részben, vagy egy-egy számot megnézett, és aztán továbbsétált, tehát főleg a foci miatt érte meg a televíziót megvásárolni” – tette hozzá Ótott Ferenc.

A jogdíj csak azokat érhette meglepetésként, akik csak az olimpia idejére vállalkoztak műsorszolgáltatásra – ezt már az Artisjus képviselője mondta. „Az, aki folyamatosan zenét használ, annak ezért nem kell semmiféle több jogdíjat fizetni az Artisjusnak, tehát az, hogy az egyébként is működő rádió, tévé mellett most éppen olimpiai közvetítés van, ez a zenei jogdíjakban nem jelentkezik. Ha egy egyébként teljesen csöndben működő helyen kapcsolnának be csak ezért televíziót, egyedül ott jelenik meg egy ilyen jogdíjfizetési teher, ami erre a kéthetes időszakra egy ilyen napi 5-600 forint körül van” – mondta Tóth Péter Benjamin ​kommunikációs és stratégiai igazgató. Tavaly mintegy négymilliárd forintot szedett be az Artisjus ezekből a jogdíjakból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »