Az olaszok "Magyarországgal együttműködve" akarják megváltoztatni az EU-t

„Magyarországgal együttműködve változtatjuk meg az Európai Uniót” – ezt mondta az új olasz belügyminiszter. Ugyanakkor az olasz kormány egy olyan ötlettel állt elő, ami kiváltja majd Budapest ellenállását.

„Együtt fogunk dolgozni Magyarországgal, hogy megváltoztassuk az EU szabályait” – mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki egyben a populista pártokból összeállt új koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese is.

A római kabinet most mutatta be a kormányprogramot, amely sok pontban ütközik az EU politikájával.Így például sürgeti az Oroszország elleni EU-szankciók felülvizsgálatát. Emellett azt is, hogy

Bár az új olasz kabinetnek a „brüsszeli elithez” való viszonya hasonlít a magyar kormányéhoz, egy fontos dologban nem értenek egyet – írja a Telegraph című brit lap.

Míg Salviniék azt akarják, hogy a többi Uniós tagállam vállaljon szolidaritást és osszák el a tagállamok között a menedékjogot kapott embereket, addig Orbán Viktor magyar miniszterelnök – akit a konzervatív brit lap tekintélyelvűnek nevez – ezt hevesen ellenzi.

De nem csak Magyarország, hanem Szlovákia, Lengyelország és a Cseh Köztársaság sem akar hallani a 2015-ös migrációs válság során az EU-ba belépett 160 ezer ember elosztásáról, illetve abból, hogy ezek egy részét be kellene fogadniuk.

Az ideológiai rokonság ellenére, Guiseppe Conte olasz miniszterelnök most olyan dolgot vetett fel, ami további ellenérzéseket vált majd ki a Visegrádi Csoportban:

– mondta a római parlamentben.

Hírdetés

Az olaszok lényegében az úgynevezett Dublini elvek felülvizsgálatát akarják: a jelenlegi rendszerben a menedékkérők kérelmét – akiket sokan gazdasági bevándorlónak tartanak –

Olaszországba az elmúlt öt évben több, mint 700 ezren érkeztek és Salvini azt mondta: hazája többé nem lehet „Európa menekülttábora”.

Kedden közben ismét patthelyzet alakult ki az Uniós menekültpolitika reformjáról szóló tanácskozáson, Luxemburgban.

A benyújtott javaslatot egyaránt bírálták a földközi-tengeri frontországok, akik a terhek elosztását akarják és az ezt elutasító Visegrádi országok.

Az olaszok azonban a javaslat leszavazását egyelőre az elittel való szembenállás példájának állították be:

– mondta Salvini. A javaslatot azonban a nagyszámú menekültet befogadó Németország és Svédország is elutasította, más okokból.

Az elképzelés pénzügyi támogatást írt elő a válsághelyzetbe került országoknak, emellett „végső esetben” a menedékkérők kötelező elosztását úgy, hogy a Visegrádi országoknak bizonyos fajta flexibilitást adtak volna a kvóták felülbírálására.

A frontországok viszont elfogadták volna, a Dublini rendszer további nyolc éven tartó érvényességét és fokozott felelősséget vállaltak volna a beérkezettek regisztrálására.

A konszenzus hiánya miatt azonban a javaslat végül elbukott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »