Az olasz vendéglátósok polgári engedetlenségének ötletgazdáját tizenkétszer büntették már meg

Momi El Hawi, az olasz vendéglátósok polgári engedetlenségének ötletgazdája az Azonnalinak adott interjút firenzei pizzériájában. Ő találta ki és koordinálta az éttermek, kávézók, bárok január 15-i este 6 utáni nyitását, amihez akkor – állítása szerint – több tízezer olaszországi vendéglátós csatlakozott.

Momi El Hawi firenzei éttermei október óta folyamatosan nyitva tartanak. A vendéglátós eddig tizenkétszer kapott büntetést, azonban ezeket nem fogja kifizetni, mert – mint fogalmazott – illegitim, amit csinálnak. A kiérkező rendőrök arra kérték, a rendelet alapján be kell zárnia éttermét este 6 után, ő azonban nem akarja, hiszen úgy véli, betartanak minden Covid-ellenes szabályt: sok hely van, 3-4 embert ültetnek egy asztalhoz, így könnyen tartani lehet a másfél-kétméteres távolságot, maszkot kell viselni, kezet fertőtleníteni.

Annak viszont nincs értelme, hogy ebédre nyitva lehetünk, vacsorára meg nem. Szóval miért nem hagynak dolgozni, ha egyszer betartom a szabályokat? Ez a kérdés

 – fogalmazott.

Úgy értékelte, most, amikor szüksége lenne arra, hogy az állam mellé és az alkalmazottai mellé álljon, eltűnik.

Hírdetés

Állami támogatásra ugyan lehet pályázni, ez azonban igen csekély segítséget nyújt. A vendéglátós ugyanis kiszámolta, 1 650 000 eurót veszített három étteremmel összesen, ehhez képest azonban csupán 50 000 eurót kapott: vagyis veszteségének 3 százalékát.

Nem zárunk be, mert igazunk van: mi egész egyszerűen csak dolgozni akarunk. Az embereimnek és a családjaiknak enniük kell

 

– fogalmazott Momi El Hawi.

Elmondta azt is, létrehoztak egy Facebook-oldalt (ioapro), melyre feltöltöttek pár videót is, amiben elmagyarázzák, mi történik, mit csináltak Olaszországban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »