Az olasz kormányfő azért támadja Salvinit, mert "megszállottan próbálja megakadályozni a bevándorlást"

Az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte hűtlenséggel vádolta meg Matteo Salvinit – számol be az Euronews.

A közösségi médiában közzétett nyílt levélben arról is írt, hogy a belügyminiszter "megszállottan próbálja megakadályozni a bevándorlást". Conte, aki nem tartozik egyik párthoz sem, felrótta továbbá, hogy Salvini megtagadta, hogy egy "menekülteket" szállító hajó beléphessen az olaszországi kikötőkbe.

Az Északi Liga vezetője bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormánynak. Salvini a múlt héten kijelentette, hogy pártja már nem támogatja az Öt Csillag Mozgalom jelenlegi szövetségét, valamint reméli, hogy hamarosan új választások lesznek, amelyen megpróbálja kihasználni pártja növekvő népszerűségét. Jelenleg az Öt Csillag Mozgalom foglalja el a legtöbb helyet kamarában és a szenátusban. Salvini ezt igyekezne megtörni, de úgy tűnik, nem a terv szerint haladnak a dolgok.

Az Öt Csillag és az ellenzéki Demokrata Párt (PD) ugyanis megakasztotta a vitát a bizalmatlansági indítványról, és új koalíció létrehozásáról tárgyal, amely kisiklatná Salvini terveit. Conte azzal vádolta a belügyminisztert, hogy a bevándorlási kérdést szavazatszerzésre használja fel, nem pedig az olasz partnerekkel való megoldások keresésére.

Hírdetés

"Megértem az ön hűséges és megszállott álláspontját a bevándorlás kérdésének kezelésében, ami a »zárt kikötők« képletére redukálódik. Ön egy politikai vezető, és igyekszik növelni a támogatottságát" – írta.

Salvini egy sajtótájékoztatón ironikus választ adott Conte észrevételeire:

"Igen, bűnös vagyok az olasz állampolgárok biztonságával kapcsolatos megszállottságom, és az embercsempészek és emberkereskedők bűnrészességében tevékenykedő, nem kormányzati szervezetek (NGO-k) elleni küzdelem miatt. Hatvanmillió olasz fizet a megszállottságomért."

Elmondta azt is, hogy a Liga minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy megakadályozza az Öt Csillag és a PD közötti esetleges koalíciót.

(EN – Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »