Az OĽANO is dörgölődzik Brüsszelhez – beálltak az LMBTQ őrület mögé

Az OĽANO is dörgölődzik Brüsszelhez – beálltak az LMBTQ őrület mögé

Az OĽANO képviselői olyan indítványt terjesztenek elő a parlament szeptemberi ülésén, melynek célja, hogy mind hazai, mind európai kontextusban egyértelműen kifejezzék, hogy a kisebbségek jogait tiszteletben kell tartani. A szerdai sajtótájékoztatón a képviselők ezt azzal az aggodalmukkal indokolták, hogy különböző fórumokon egyre nő a kisebbségek és más közösségek tagjai iránti agresszió és tiszteletlenség. Az első mondta után még örülhettünk volna, de mint kiderült a kisebbségek alatt csupán az LMBTQ mozgalom által képviselteket értik.

A Tasr hír meglehetősen ködösen fogalmaz:

 Az állásfoglalás határozottan elítéli a kisebbségek és más közösségek iránti bárminemű diszkriminációt, és felszólítja a felelős szerveket és intézményeket, hogy kövessék nyomon a gyűlölködő megnyilatkozásokat a nyilvános térben – a választott képviselők kisebbségi jogokkal kapcsolatos megnyilvánulásait is beleértve.

Kristián Čekovský, a parlament Kulturális és Médiabizottságának elnöke arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia egyik ismertetőjegye a kisebbségek felelősségteljes védelme a többség részéről.

Ezért itt van az ideje annak, hogy egy ilyen pozitív jelzést küldjünk a kisebbségeknek

– közölte az indítvánnyal kapcsolatban. Anna Mierna képviselő és Szakolca polgármestere szerint fontos, hogy a törvényhozás is kifejezze a kisebbségek támogatását, mivel a parlamentben is jelennek meg olyan javaslatok, amelyekkel a kisebbségi jogok korlátozására törekszenek.

Csupán a későbbiekben derül ki, hogy elkezdődött a dörgölőzés Brüsszel felé.

Ahogy írják:

Hírdetés

Andrej Stančík szerint a

z indítvánnyal a környező országokban lezajló történésekre is reagálnak. Megemlítette a lengyel önkormányzatokon belül kialakított LMBTQ-mentes övezetek létrehozását, illetve azt a vitatott magyarországi törvényt, amely korlátozza az iskolákban a tanulók felvilágosítását a homoszexualitás és transzneműség kérdéseiről.

Innentől megkérdőjelezhető az OĽANO fennen hirdetett konzervatív mivolta, ami egyben a választóik arculcsapásaként is értékelhető.

Persze, lehet csak arról van szó, hogy

Szlovákiában sem volt minden rendben a korrupció körül, és ezzel előznének meg egy brüsszeli pénzvisszatartási eljárást.

Mindenesetre  Juraj Krúpa, a parlament Védelmi és Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, bízik benne, hogy az indítványt a parlamenti képviselők többsége probléma nélkül támogatni fogja.

Remélhetően ezzel az OĽANO képviselői nem az érintettségüket akarták kifejezni a nemi eltévelyedések terén.

Čekovský arról is tájékoztatott, hogy az indítványt a koalíciós tanács ülésén már megtárgyalták.

Azért kíváncsiak lennénk, hogy a szlovák nemzet apukája, Boris Kollár miképp szavazott erről. Csak nem csinál valaki 11 gyermeket álcából.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »