Az NBH pénzelte titokban a "radikális szervezetek internetes tevékenységét figyelő" Political Capitalt

Az NBH pénzelte titokban a "radikális szervezetek internetes tevékenységét figyelő" Political Capitalt

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a szocialista kormányok idején az Egymásért Egy-Másért Alapítvány segítségével lépett kapcsolatba a Political Capitallel (PC) – mondta a PestiSrácok.hu-nak az alapítvány egykori vezetője, Földesi-Szabó László, hozzátéve, hogy a szolgálat közvetítőkön keresztül fizetett a PC-nek.

A portálon kedden megjelent cikk szerint az alapítványt közvetítőnek kérték föl az NBH és a PC között. Az elemző cég feladata hivatalosan a magyarországi radikális szervezetek internetes tevékenységének figyelése volt. A megállapodás szerint az NBH készpénzben adott az alapítvány képviselőjének 23,5 millió forintot, amelyet az eljuttatott az általa és az NBH egyetértésével talált, “és a további közvetítést ellátó szervezet részére”.

A kifizetést az NBH akkori főigazgatójának, Galambos Lajosnak az utasítására kellett eljuttatnia az elemző céghez egy közvetítőn keresztül – jelentette ki Földesi-Szabó László.

Az alapítvány egykori vezetője a portálnak azt mondta: az NBH akkori főigazgatójának, Galambos Lajosnak az ötlete alapján 2007 januárjában érkezett az alapítványhoz a felkérés, hogy működjenek közre a “Magyarországon élő szélsőségek felderítésében akképpen, hogy egy cég elvégzi ezt a kutatómunkát, és az alapítvány pedig az NBH és e között a cég között egy közreműködői szerepet lásson el”. A főigazgató erre a munkára az alapítvány mellé a PC-t jelölte ki. Földesi-Szabó László állítása szerint az első erről szóló megbeszélésen Galambos Lajos is részt vett. A portál cikke szerint Földesi Szabó Lászlónak “rendőri múltjából adódóan az volt a feladata, hogy ha a PC közreadja a magyarországi szélsőségekkel kapcsolatos megállapításait, akkor ne derüljön ki, hogy az NBH és a PC együttműködik”.

Földesi-Szabó László a portálnak nyilatkozva kitért arra is, furcsának tartotta, hogy egy ilyen belső dolog “ki volt így adva”, hiszen az NBH-nak az ismeretei szerint megvan erre a megfelelő egysége.

Korábban a Magyar Idők című napilap közölt információkat az AH által előzőleg nyilvánosságra hozott PC-tanulmányokból. Azt írták: a Gyurcsány-kormány idején, 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott a PC, az összegből 190 millió forint értékű megbízásuk az NBH-tól érkezett.

Kormánypárti politikusok politikai kifizetőhelynek nevezték a céget, amely viszont visszautasította a vádakat. Azt írták: már hét éve kérték az NBH-nak készített, “politikai játszmák miatt” 2027-ig titkosított munkáik teljes nyilvánosságát, az iratok közlése azonban nem teljes, az azokról szóló egyes nyilatkozatok pedig “szándékosan félrevezetőek”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »