„Az NB I-ben olyan keres havi 5000 eurót, aki szotyi árusnak sem kellene”

A Ferencváros korábbi támadója, a Haladás jelenlegi másodedzője, Pinte Attila a megfeszített munka elkötelezettje, és úgy véli, nem tesz jót a magyar labdarúgók hozzáállásának a magas fizetés.

Pinte Attila korábban az Üllői úton volt kedvenc, most a Haladás kispadján próbál eredményes lenni.

– A kétezres évek elején, amikor a Fradival előbb bajnoki aranyérmet, majd ezüstöt nyert, a magyar futballt jóval többre tartották a szlováknál. Mostanra eltűnt a különbség, sőt irigykedve olvassuk, milyen klubokhoz kerülnek a tehetséges szlovák futballisták. 
– Valóban kezd aranybányára hasonlítani a szlovák bajnokság. Rengeteg kivételes képességű fiatalember tűnik fel, akiket ügyes menedzserek jó helyre adnak el. Nem viszik őket azonnal olyan klubhoz, ahol csak epizodisták vagy még azok sem lehetnek. Kezdésként inkább szerényebb bajnokságba, kevesebb pénzért adják el őket, ott megszokják a tempót, nyelvet tanulnak. Az léphet tovább, aki igazán karakteres. Ott van például Milan Skriniar, akit az olasz Internazionale szerződtetett a nyáron. Valósággal sorban álltak érte a nagycsapatok. Vagy Stanislav Lobotka, aki a spanyol Celta Vigóban szerepel, és azt mondják róla, néhány éven belül a Barcelona játékosa is lehet. Mindketten huszonévesek, belőlük valóban klasszis labdarúgó lehet.

– Miközben mi, magyarok… 
– Hát igen… Jelenleg nincs túl sok büszkélkednivaló, már ami a külföldön játszó magyar futballistákat illeti. Úgy látom, a szlovákokban sokkal inkább megvan a motiváció, a mindenáron való győzni akarás és a kitörési vágy, mint a magyarokban. Nem szeretnék csak a pénzre összpontosítani, de égbekiáltó a különbség ezen a téren a két ország között. Számos szlovák első osztályú labdarúgó havi bruttó ezer eurót keres.

– Gyanítom, a mi élvonalunkban egy tartalék is a többszörösét viheti haza.
– Hihetetlen számokat hallok. Először azt hittem, csak tréfálnak, amikor olyan játékosról mondták, hogy havi ötezer eurót keres a magyar bajnokságban, akit még szotyolaárusnak sem szerződtetnék. Ezért is mondom, a kevés kereset doppingolja a szlovákokat, mert arra törekednek, hogy felfedezzék és megvásárolják őket, hogy aztán valóban sok-sok pénzt kereshessenek.

– Nagyobb iramú meccseket játszanak a szlovák bajnokságban? 
– Ezt így nem lehet kijelenteni. Ám az tény, Magyarországon az új stadionoknak köszönhetően néhány meccsen egészen jó a hangulat. Például nálunk Szombathelyen is. Biztos vagyok benne, hogy a néző „hozza” az iramot. Üres nézőtér előtt képtelenség jól futballozni.

– Az ön egykori csapatára, az Inter Bratislavára mennyien kíváncsiak? 
– Szomorú történet ez. Azzal kezdte, hogy ragaszkodom a zöld-fehér színekhez. Valóban tisztelem és szeretem ezt a két színt, de a lelkem sárga-fekete. Ez a pozsonyi Interé, azé a klubé, amellyel bajnoki címet nyertem és amelyikből válogatott lettem. Az Inter messze nem olyan népszerű, mint a Slovan, mégsem kellett volna így kinyírni. Egyszer csak anyagi gondok lettek, és az Inter a süllyesztőbe került. A leglelkesebb szurkolók dobták össze a pénzt, hogy legalább ificsapattal működjön az egyesület. Aztán ugyancsak adományokból a negyedosztályban szerveződött újjá, és most már a másodosztályban szerepel az én egykori kedvencem. Képzelje, ennek a nagy hagyománnyal büszkélkedő klubnak a pozsonyi panelházak közötti alkalmi pályákon kellett szerepelnie, mert még saját stadionja sincs. A Slovan elfoglalta, megszerezte, a sárga-fekete színeket átfestette kék-fehérre.

 NSO

 


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »